Kerítésen innen
Az ORÖ-elnök esete a vízzel és a borral – ő a borra szavazott
Balogh János ORÖ-elnök két hete, mint ahogy azt egy komoly politikushoz illik, úgy érezte, hogy a közpénzből kapott 80 milliós kampánytámogatást nem tudják érdemben felhasználni, vissza kell utalni az Államkincstárnak. Idő közben kitudódott, hogy inkább egymás között osztották szét az adóforintokat, hogy főként a Fidesznek kampányolhassanak.
A látszat
Március 19-én tartott közgyűlést az Országos Roma Önkormányzat, ahol a hivatalvezető menesztése mellett a második napirendi pont az volt, hogy miként használják fel a 2018-as országgyűlési választásokra állított nemzetiségi listára kapott 80 millió forintos kampányfinanszírozást.
Balogh János – aki Farkas Flórián közbenjárására lett 2016 februárjában az ORÖ elnöke Hegedüs István lemondása után, és kizárólag a romaügyi miniszterelnöki biztos érdekei szerint irányította az önkormányzatot – a közgyűlésen azt szorgalmazta, hogy a kampánytámogatásból egyetlen fillért se költsenek el, hanem utalják azt vissza. Álláspontja szerint a kampánypénzt a rendkívül szűkös határidő miatt a képviselők nem arra használnák fel, hogy a névjegyzékbe való felvételre biztassák a romákat, ugyanis a hivatalvezető önhatalmúlag kiküldött 19.600 levélben épp ennek ellenkezőjére hívta fel a figyelmet az önkormányzat nevében. A nemzetiségi névjegyzékbe való le, illetve feliratkozásra március 23-án 16 óráig volt lehetőség.
Nem tisztességes – vagy mégis?
Az ORÖ elnöke akkor még azt mondta, a törvényben rögzített határidőig a regisztrációk száma már nem növelhető, ezért nem tatja sem tisztességesnek, sem ésszerűnek, hogy az adófizetők pénzéből biztosított 80 millió forintot semmit mondó kampányra fecséreljék el.
Dancs Mihály ORÖ-s képviselő, az RPM elnöke, aki egyben az április 8-i választásokon országos listát állított Magyarországi Cigánypárt pártigazgatója is, a RomNet-nek március 21-én úgy nyilatkozott:
a frakciójukhoz tartozó hat képviselő nem veszi fel a 80 millió forintból járó, nekik juttatott támogatási összeget, és arra kérik az önkormányzat többi képviselőit is, hogy a 80 millió forintos állami támogatásból egy olyan kampányt indítsanak, amellyel megpróbálhatják a magyarországi cigányság előtt visszanyerni a szervezet megtépázott becsületét.
Az ORÖ képviselője szerint erre a munkára egy olyan marketing céget kellene felkérni, aki nagyon rövid idő alatt, egy tudatos kampánnyal új arculatot építene az önkormányzatnak, és mint fogalmazott, ebben szerepet kapnának a roma médiumok is. A képviselők többsége viszont úgy döntött, hogy a testület tagjai között szétosztják a kampánytámogatást, így fejenként mintegy másfél millió forint jut majd számukra, amiből egyénileg kampányolhatnak.
Az ORÖ képviselőinek többsége mulatós rendezvényeket szervez a kampánytámogatásból, és arra biztatják a cigányokat, hogy egyéniben és országos listán is a Fidesz-KDNP közös listájára adják majd le április 8-án a szavazataikat.
Balogh János ORÖ-elnök a Magyar Nemzet által szombaton nyilvánosságra hozott hangfelvételen is arról beszél, hogy a fideszes jelölt mellett kampányol, és csak papíron kellene megcsinálni a rendezvényeket, és a 3,5 millió forintból 600 ezret adna egy rendezvényszervezőnek. A hangfelvétel alapján a Magyar Nemzet büntetőfeljelentés tett. A be-, és feljelentéseiről ismertté vált Tényi István vesztegetés bűntett gyanújával szombat délelőtt feljelentést tett a V. – XIII. Kerületi Ügyészségen.
(forrás: romnet.hu)
Újabb fejezet a Országos Roma Önkormányzat című szappanoperából
Farkas Flórián, a roma Kubatov olyat tett, hogy a fal adja a másikat
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat