Ez a nap
OTP és a babaváró kölcsön
Az OTP Banknál töretlen az érdeklődés a július 1-től igényelhető babaváró kölcsön iránt, több mint 14 ezer igényt rögzítettek, amelyből több mint 7 ezret folyósított is a hitelintézet – mondta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az MTI-nek.
Ide nekem minden pénzt!
Ismertetése szerint az ügyfelek többsége maximális hitelösszeget, 10 millió forintot igényel, az eddig folyósított támogatások átlagos nagysága 9,7 millió forint volt. Ha minden papír rendben van, akkor néhány munkanapon belül az ügyfél számláján lehet a babaváró támogatás – jelezte a vezérigazgató-helyettes.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések legnagyobb részét továbbra is az OTP folyósítja, az első hat hónapban több mint 5 ezer kérelem érkezett a hitelintézethez, ezek együttes összege meghaladta a 20,5 milliárd forintot. Június végéig mintegy 18 milliárd forint támogatást folyósított a pénzintézet.
A sláger a lakásépítés
Az idén igényelt támogatások csaknem fele építéshez, harmada új lakás vásárlásához, ötöde pedig használt lakás vételéhez kapcsolódik – mondta Kovács Antal. Három vagy több gyermek utáni támogatást a 2016. januári bevezetés óta mintegy 17 ezer ügyfél igényelt. A 3 százalékos támogatott kölcsönt eddig mintegy 10 ezren kérték, az átlagos hitelösszeg 9,8 millió forintot ér el.
A vezérigazgató-helyettes kiemelte: jellemző, hogy az ügyfelek 70 százaléka lakáscélja megvalósításához a támogatás mellé lakáshitelt is igénybe vesz, egy-egy csok igényléshez átlagosan 8 millió forint hitel kapcsolódik. A csok 2015. júliusi bevezetése óta több mint 42 ezer szerződést kötött az OTP. Augusztus 25-ig több mint ezer falusi csok igénylés érkezett, 6,1 milliárd forint értékben. A falusi csok átlagos összege 7 millió forint a banknál. A legtöbb igénylés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Veszprém megyéből érkezett a pénzintézethez – fűzte hozzá a vezérigazgató-helyettes.
A fix kamatozású hitelek aránya tovább emelkedik
Kovács Antal arról is beszámolt, hogy a bank az ügyfelek kamatkockázatának mérséklése érdekében már 2018-ban figyelmet fordított arra, hogy az ügyfelek minél inkább a biztonságosabb, hosszabb időre rögzített kamatperiódust válasszák a hiteleknél.
Kiemelte: a fix kamatozású hitelek aránya az új igényléseken belül egyértelműen emelkedik. 2018 januárjában a piaci lakáshiteleken belül a legalább 5 éves kamatperiódusú fix kamatozású hitelek aránya az új igénybeadásokon belül már 63 százalék volt, ez az arány 2019 második negyedévének végére meghaladta a 99 százalékot.
A fix kamatozású hitelek közül már nem a legrövidebb, 5 éves periódusú kölcsönök a legkeresettebbek. Ezek aránya 10 százalék alá csökkent, a 10 évre vagy egészen az ennél hosszabb futamidő végéig rögzített kamatozással felvehető hitelek a legnépszerűbbek – mondta Kovács Antal.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat