Egyre népszerűtlenebb hiányszakmák, eredménytelen Hídprogram, lemorzsolódás, elöregedő pedagógusok – ilyen a szakképzés a kormánynak készült, nem nyilvános jelentés szerint. A Népszava birtokába került dokumentum tavaly júniusban...
Az utóbbi hét-nyolc évben nem először fordul elő, hogy egy törvény alkotmányellenesnek bizonyul. Ez persze nem tartotta eddig sem vissza a regnálót ilyenek meghozatalára, – oszt...
Az LMP szerint cenzúra, hogy előzetes engedélyhez kötik a pedagógusok, iskolaigazgatók önálló nyilatkozattételét. Az ellenzéki párt ezért az ombudsmanhoz fordul a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményének erről szóló...
Teleki László roma politikus, az MSZP országgyűlési képviselője, a párt országos választmányának elnökhelyettese. Interjúnkban a romák esélyeiről, a jelenlegi kormány munkájáról és pártja elképzeléseiről kérdeztük a...
Most még jobban gyűlölöm a betegségem, mert nemcsak testileg, már lelkileg is elviselhetetlen fájdalmakat okoz. Elegem van, nem bírom tovább. Úgy érzem, nem tudok teljes életet...
Utasítást kaptak a hivataltól: ha megkeresik őket, először is hírzárlatot kell elrendelniük. Vagyis elvették a szakképző iskolák jogát ahhoz, hogy önállóan nyilatkozzanak a sajtónak. Az ügy előzménye...
Kiszámolták, hogy mennyit vihetnének haza a tanárok havonta, amennyiben a nemzeti kormány kivételesen ahhoz tartaná magát, amit 2013-ban beígért. Láss csodát: havi legalább 50.000.- forinttal lenne...
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkot tervez januárra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A közszolgáltatások munkaerőhiány miatt romló színvonalát valamennyi magyar állampolgár a saját bőrén...
Orsós János roma jogvédővel, a sajókazai Ámbédkár gimnázium alapítójával a 168 óra ünnepi száma készített interjút. A beszélgetés minden sora vádirat a mai hatalom ellen, keserű...