Ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, amit foglaljanak bele az alaptörvényve – ezt javasolja a Fidesz. Ez így rendben is lenne, de akkor kerüljön bele...
Az Orbán kormány már előre hergeli a népet a bíróságok ellen, hogy ilyen, meg olyan politikai ítéleteket hoznak. El akarják küldeni az 1990 előtt is már...
Tarlós István nem tudta leplezni határtalan örömét afelett, hogy örök ellenlábasa és kritikusa, akivel sokszor bajszot akasztottak eltűnt – ha átmenetileg is és nem pontosan tudható,...
Dr. Bárándy Péter és Dr. Magyar György ügyvédek felhívást tettek közzé, amiben tiltakoznak a végrehajtó hatalom durva beavatkozása ellen a bírói függetlenségbe. A negyedik Orbán-kormány kinyilvánította,...
Kedves János! Csupa könny a szobám. Már a szerkesztőségi, nem az otthoni, haza azért nem viszlek, mint te Kossuth Deákhoz írott Cassandra levelét, bár már ide...
A heti rendszerességgel az ország felét ócsároló Sajtóklub állandó vendégei a soros adásban sem fukarkodtak a demokráciáért tüntetni szándékozók alázásával. Közülük Bencsik András lovalta bele magát leginkább...
Az alábbiakban választókörzeteként közöljük a képviselőválasztás még nem jogerős végeredményét, hogy melyik képviselőjelölt hányadik helyen végzett, milyen százalékos aránnyal és ki nyert mandátumot. OEVK – Budapest...
Schmidt Mária lapjában, a kormánypárti Figyelőben két oldalon keresztül listázzák Soros György állítólagos zsoldosait – politikusokat, civileket és újságírókat. Ők azok, akiknek a számát Orbán Viktor miniszterelnök kétezer környékére lőtte...
Ma még kiabálunk, ordítunk, sírunk és nevetünk hangosan, ám holnaptól fájdalomtól elcsukló hangon suttogunk, rettegünk, reszketünk, álmatlanul figyeljük, hogy mikor jön értünk is orbán szekere…vagy pedig…...