Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben – jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának...
Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségben politizál az Országgyűlésben – jelentette be Karácsony Gergely szerdán Budapesten újságíróknak. A Párbeszéd társelnöke közölte azt is: Tóth Bertalant választották a frakciószövetség vezetőjének....
Persze megvan a kétharmad, de végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még...
Budapesten jóval többen szavaztak a Fidesz ellen, mint mellette. (Persze lényegében országosan is ez a helyzet, csak jóval kisebb különbséggel.) Ennek ellenére a Fidesz mégis megnyert hat...
Lemond Vona Gábor, a Jobbik elnöke, benyújtotta lemondását az MSZP elnöksége és távozik Juhász Péter meg az Együtt egész elnöksége. A többi ellenzéki pártnál sem volt...
Az országos listákra leadott szavazatok 69,14 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő: 1. FIDESZ-KDNP (49,51 százalék, 1 530 662 szavazat) 2. JOBBIK (19,99...
Erzsébetvárosban a maffiacsalád ügyvédje ellen nem lép vissza Moldován László (LMP). Pedig az ellenzéki megállapodások úgy kezdődtek, hogy egy másik körzetben a DK (Tóth Zoltán) visszalépett...
Az ellenzék kezdeményezésére több témában rendkívüli ülést tartott a parlament, amelyen határozatképtelenség miatt csak a napirend előtti felszólalások hangzottak el. MSZP: elfogadhatatlan, hogy hivatalban lévő kormányfő...
Persze tudjuk, minden kor minden díjazottjának aki nem tud ellentmondani egy-egy rezsim szirén hangjainak, lekenyerezésének ott a régi mentség, hogy a díjat nem kapják, hanem adják....