Nemzetbiztonsági kockázatnak találta az Alkotmányvédelmi Hivatal Demeter Márta LMP-s képviselőt, erről pedig már tájékoztatta is a hivatal az Országgyűlés elnökét. A nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárást korábban pont...
Kövér László házelnök kezdeményezte a volt szocialista, jelenleg LMP-s Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárását az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál, közben feljelentés is érkezett a politikus csúsztatásai miatt,...
Áll elébe az újabb, öt év alatt már a harmadik nemzetbiztonsági átvilágításának Demeter Márta, aki ezt Kósa Lajos nyilatkozatára reagálva közölte.
Az LMP-s Demeter Márta tettével bizonyította, hogy katonai és nemzetbiztonsági kockázatot jelent – jelentette ki Németh Szilárd.
A román képviselőház plénuma május 16-án vitatta meg azt a tervezetet, amely elvileg az Európai Bizottság terrorizmusellenes irányelvét hivatott a román jogrendbe ültetni, hogy büntethetők legyenek...
15 bizottság működik továbbra is. A Fidesz-frakció Kövér Lászlót javasolja házelnöknek – jelentette be Gulyás Gergely szerdán Budapesten, az egyeztetések után. A Fidesz alelnöke beszámolt arról,...
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága felkérte a Velencei Bizottságot a Stop Soros törvénytervezet vizsgálatára – tájékoztatott a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet....
A Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely...
Sas Zoltán (Jobbik) parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint nem lenne meglepő, ha az európai terrortámadások és erőszakos demonstrációk miatt hazánkban is emelnék a terrorellenes készültséget.