Igen tisztelt Miniszterelnök úr! Köszönöm frissen kelt levelét, amelyet a Jókor felzetű kiadvány 3. oldalán küldött nekem, valamint úgy 2,5 millió sorstársamanak. Mélyen meghatott újabb levele,...
Orbán Viktor nagy kedvence Szőlősi György, aki maga a "Nemzeti sport", gondoskodik róla, hogy ezen a pénteken is legyen, aki alákérdez a magyar kormányfőnek. Ezúttal látszólag,...
Orbán Viktornak azt találta ki a kommunikációs stáb a Pünkösd hétfőt megelőző vasárnapra, hogy a „maszk előttem, maszk mögöttem” szlogen jegyében ismeretleneket támadjon le a Karmelita...
Olvasom, hogy Köves Slomó március 15-i kitüntetésének hivatalos (állami) indoklása szerint Köves Slomó „a zsidó identitást hitelesen képviselő” egyházvezető.
Tudósok, művészek, környezetvédelmi szakemberek 65 órán keresztül demonstrálnak a Greenpeace Magyarországgal jövő héten a Karmelita kolostornál – közölte a környezetvédő szervezet. Kiállásukkal arra kérik a miniszterelnököt:...
A Városi Kurír is megírta, hogy a Brit Média kirúgta Rózsa Pétert a 168 óra hetilap főszerkesztőjét. Reggel óta már körbejárta az egész internetet, hogy a...
Egy óra késéssel, de összejött a belengetett bejelentkezés! „Jó napot kívánok, ez itt a Karmelita!” A kormányülésen gazdasági kérdésekkel foglalkoztak, mert a járványügyi és egészségügyi kérdések...
Titokban rögzített felvétel került a birtokunkba, a párbeszédek eredetinek tűnnek, a Karmelita kolostorban készültek, a közlésnek nem látjuk akadályát. A minielnök közvetlen környezetéből kiszivárgott videofelvétel leiratában...
Nagy nap ez a mai! A magyar miniszterelnök szakítva egy élet szokásával beígérte, hogy válaszol az újságírói kérdésekre. Kerítésen kívül ez nem hír, nem úgy, mint...