Varga Mihály a Balaton mellett tartott református konferencián vett rész egy kerekasztal beszélgetésen, ahol meglehetősen feldicsérte az ország gazdasági helyzetét.
Burány Sándor szerint egyrészt cicaharc, másrészt helyezkedés zajlik a kormányzati oldalon, mivel Varga Mihály pozíciójára többeknek fáj a foga, ezt a Spirit rádiónak nyilatkozta az ellenzéki...
A magyar gazdaság teljesítménye akkor is 6 százalék felett nőhet az idén, ha az európai uniótól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig. Ehhez a szükséges...
Jól jegyezzük meg a mai dátumot, (2021. 05. 19.) mert ez a nap biztosan (?) bekerül majd a Németh Szilárd almanachba! Ma ugyanis lehetősége és alkalma...
A munka egyike azon fogalmaknak, amelyeket a legtöbb képmutatás, sőt hazugság övez, ám alighanem a legnagyobb társadalomszervező erő. A rabszolgatartó társadalmakban az ember és a munka...
Időről időre feltűnnek úgy nevezett „emberarcú fideszesek”, ők azok, akikkel pártunk és kormányunk igyekszik ellensúlyozni a többiek tébolyult nyomulását. Volt már ebben a szerepkörben többek között...
Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettesről eddig nem volt köztudott, hogy odáig van a gépfegyverekért, de szerdán lehullt a lepel! Két újdonság a közszolgáról Magyarország pénzügyének felelőse közösségi...
Aki azt hitte, hogy sokáig maradunk operatív törzs nélkül, az nagyot nézhetett szerdán, ugyanis Varga Mihály vezetésével megalakult a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs. A harc tovább folytatódik,...
Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt többek között a 13. nyugdíjígéretről is, a teljes összeget csak évek múlva kapják meg az érintettek. Prioritás…....