Csoda egy dolog egy ilyen időközi polgármester-választás. Különösen az, ha mindössze hat héttel előzi meg az országgyűlési választásokat. Hódmezővásárhelyen amióta világ a világ polgári, jobboldali városvezetés...
Pont három esztendeje, a 75. születésnapján készítettem interjút Miquel Angel Martínez Martinezzel, az Európai Parlament volt alelnökével. Akkoriban, 37 év után vonult vissza a politikusi, az európai...
Aki más véleményen van, mint a kormány, annak szinte egyetlen megnyilvánulási formája a figyelem felkeltésére a meghökkentés. Ehhez folyamodtak Hódmezővásárhelyen is jelezve, nem a lázári út...
Kéz kezet mos állapot, olyan, ami ellen a 90-es évek elején még Orbán Viktor is lázadt, de hol van ez ma már? Áttételesen ilyen, és ehhez...
Az, hogy ki kiért imádkozik a maga hátsó szobájában, természetesen magánügy. Annyira, hogy maga a templomi jelenléttel való hivalkodás sem mindenben felel meg az evangéliumok elvárásainak....
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a kormány szavazatokat akar vásárolni azzal a 119 milliárd forintnyi támogatással, amelyet tavaly év végén ítéltek meg az egyházaknak. A támogatás...
Az Altusz ügy kirobbanása után összeomlott a kormány szilárd bevándorlásellenes, és gyűlölet propagandája. Nagy volt a káosz, a hatalom képviselői egymást meghazudtolva nyilatkoztak. Bayer Zsolt, a...
Az eredeti tervek szerint, január 27-én, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának évfordulóján, a holokauszt nemzetközi emléknapján misével emlékeztek volna Horthy Miklós kormányzóra a belvárosi Nagyboldogasszony-templomban. A tervbe...
Több mint 100 éve született a romániai Scorniceștiben a XX. század egyik leggyűlöltebb alakja, Nicolae Ceaușescu. A kezdetben még nyugaton is népszerű államfőből lett helikopteren menekülő...