A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Elveszett illúziók Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt külpolitikai kabinetjének vezetője úgy vélekedett, az...
Ara-Kovács Attila, a párt külpolitikai kabinetjének vezetője szerint az Orbán-kormány mindenkivel összevész. A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Az ellenzéki politikus...
11 évet tanult, hogy aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos lehessen, most pedig képzést indítanak egészségügyi főiskolát végzetteknek, gyógytornászoknak, dietetikusoknak, hogy másfél év alatt pont olyan jogosítványokat...
A szombati lesiklásban megszerzett értékes pontok után szuper-óriásműlesiklásban Miklós Edit szabálytalan kötéssel jött le a pályán, ezért utólag kizárták a versenyből. A sérüléséből visszatérő Miklós Edit...
Az államfő alkotmányos vád alá helyezésének lehetőségéről legutóbb Bill Clinton esetében hallott a világ, de mostanság egyre többen emlegetik ezt a lehetőséget a jelenlegi amerikai elnökkel, Dunald Trump-al...
Vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint február végén várják Donald Trump amerikai elnököt Londonba, ám az eredeti tervekkel ellentétben, nem állami látogatásra, vagyis nem az uralkodó vendégeként. Diplomáciai...
Miklós Edit a 14. helyen végzett az alpesi sí világkupa sorozat szombati lesikló futamában a kanadai Lake Louise-ban. A pénteki vis major után olimpiai hetedik sportolónk...
Trump szerint az ENSZ készülő egyezménye összeegyeztethetetlen saját bevándorlási politikájával. Donald Trump amerikai elnök döntésének értelmében, az Egyesült Államok kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítő...
Miközben a „metoo” mozgalom kapcsán jellemzően annak trendfordító és felszabadító hatásáról beszélnek, a kampány káros és veszélyes mivoltáról alig hallani. Egészen mostanáig. A szelepek nyitva maradnak...