December 25-én és 26-án a Losers Cirque Company a MÜPA sátorban adta elő az Összeomlást. Mindenféle eszközök nélkül úgy dobálták egymást, ahogy a testünk dobálja ki...
A kis falvak szegényei nekik nem láthatók, pedig nagyon sokan vannak… Olyan ez, mintha két univerzum lenne egymás mellett. (L. Ritók Nóra) L. Ritók Nóra egyike...
A fővárosi Centrál Színház 2018 januárjában mutatja be Henrik Ibsen egyik kevéssé ismert színművét, a Kísérteteket. A darabot Alföldi Róbert rendezi. A művésszel és az előadás...
„De ha már forradalmasat játszotok, akkor jó, ha tudjátok: Úristen ne adja meg, hogy egyszer nektek kelljen félnetek. Mert a mi türelmünk majdnem végtelen, de ha...
„Még soha senkinek nem mondtam ennyi szomorú dolgot, mint magának!” – jegyezte meg, miközben kikísért a lakásából. S közben mosolygott. Én pedig meghatódtam. Schubert Évából –...
Nem csitulnak a botrány hullámai Chris Froome körül, sőt, inkább elborítani látszanak a legendás kerékpárost – pedig ez a doppingolásnak nevezett eset kivételnek látszik, ha érett...
A várakozás óráit éljük. A családok többségénél már áll a fenyő, csillognak a díszek, az ajándékok még valahol a rejtekhelyen pihennek. A konyhában a háziasszony már...
Komolyan aggódom, nehogy idén karácsonykor a Jézuska helyett az ufók jöjjenek. Mert valakiknek jönniük kell, az biztos. Kitől védené meg a hazát különben a kormány? Úgy...
Amikor a telefonban megkérdezte tőlem, miért szeretnék vele interjút csinálni, s egyáltalán, hogyan jutott eszembe, hogy épp vele, lelkesen ecsetelni kezdtem, milyen sokszor láttam őt a...