Az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy nem dönt. Legalábbis egyelőre. Indoklásuk szerint meg kell várniuk az Európai Unió Bíróságának döntéseit a CEU-, és a civil-törvényről. Kemény különvélemények is voltak,...
Péterfalvi Attila Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője minőségében kénytelen volt kijönni a fényre egy állásfoglalással az OLAF kontra Tiborc ügyben. A nemzet feljelentője, Tényi István áldásos tevékenységének köszönhetően...
Nagy utat tett meg az elmúlt években Lattmann Tamás nemzetközi jogász. Egyik miniszterelnök-jelöltségből a másikba esett, most egy pártszövetség (az FKGP, a Változást Akaró Szavazók Pártja...
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt és szövetségesei hamarosan sorra kerülő sajtótájékoztatóján – a meghívó szerint – bemutatják Lattmann Tamást. Ő a miniszterelnök-jelölt. Ne feledkezzünk...
A pálinka a magyarság egyik védjegye, amely évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt bennünket a történelem viharaiban is és egyesíti a nemzetünket – népszerűsítette azt Nagy...
Miután az alapítványi fenntartásra váltó egyetemeket kizárták az EU-s Horizont programból, a magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő program indul HU-rizont néven, amelyre 2024-ben 8 milliárd forint...
“Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a mai döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte. Remélem tévedek, és az elnök jogászai csupán nem olvasták a...
Navracsics Tibor most Tusványoson folytatja az igazság eltérítését.
Napok óta attól hangos a magyar sajtó és nem győzi az összes mikrofonhoz jutó fideszes Orbán Viktorral az élen elültetni "kerítésen belül" a fejekben, hogy a...