Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormányban
Egy csütörtök éjjel megjelent kormányrendelet szerint június 29-től a településfejlesztésért és településrendezésért is felelős építési és közlekedési miniszter feladata egyebek közt a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló...
Ugyan most sem felhőtlen a téma, amiről Gálvölgyi János beszélt a Blikknek, de mégis jó hír, hogy nem betegsége kapcsán kérdezték a színészt, hanem annak okán,...
A név kötelez, azt mondják. Arany János a magyar irodalomnak nemcsak aranyszívű és aranyszavú bölcse volt, de jóval több is
Holl János 1957-1959 között a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1959-1965 között a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt. 1965-1990 között a Állami Déryné Színház valamint a...
Ez egy elmaradt riport. Nálad maradt el, úgy érzem úgy tisztességes, hogy nálad fejezzem be. Ennyivel tartozom neked – mondta Gálvölgyi János a Fókusz riporterének, aki...
A dohányboltellátó monopólium 2015-ös alapítása óta már több mint 36 milliárd forint nyereséget hozott, és abból közel 34 milliárdot haza is vihetett a Tabán Trafik-BAT duó....
Annyian írtok és hívtok, ami elképesztően jól esik, de végre nem nekünk kell írni és beszélni, hanem apu írta le, amit alább olvashattok.
Kedden benyújtotta a kormány a Lázár János által jegyzett "Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztését" (a törvényjavaslat szövege pdf-ben itt olvasható), amely tizenhárom különféle törvény...