A jogállamiság a garancia a működőképes és korrupciótól mentes közigazgatásra, a független igazságszolgáltatásra, az alapjogok érvényesülésére, mindarra, ami elengedhetetlen a személyi sérthetetlenséghez és az élő demokráciához.
Az uniós joggal ellentétesek azok a magyar jogszabályok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy visszamenőleges hatállyal megsemmisítsék az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességtelen szerződési feltételt tartalmazó devizaalapú kölcsönszerződéseket.
A Sodexo közleménye szerint a bíróság ítélete fontos a magyar állammal fennálló vitában. Most új szakasz nyílik, a célja, hogy érvényesítsék a döntést.
Mit művelt 2010 óta a Fidesz? A teljesség igénye nélkül próbáltuk összeszedni, miért telt be egyre jobban a pohár. Vagy talán már túl is csordult, legalábbis...
Az Alkotmánybíróság 2018-as munkájáról szóló összegzésben az a legbeszédesebb, hogy a testület miről nem akart, nem tudott, vagy nem mert dönteni.
A CEU (Central-European University) minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében – közölte az egyetem hétfőn az MTI-vel.
Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és lehetővé tette Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancs megújítását - közölte honlapján...
Aggályosnak tartja a Transparency International a közbeszerzési törvény készülő módosítását, amely kivonná az egyházakat a jogszabály hatálya alól.
Az Európai Bíróság előtt a 7-es cikk szerinti eljárás megindításának megsemmisítését kérő magyar kereset, amely szerint nem volt meg a kétharmados többség.