Connect with us

Ez a nap

Párbeszéd: az ÁSZ korábban nem találta törvénytelennek a párt működését

Megosztás

A Párbeszéd szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábban többször is megvizsgálta a párt szabályzatait és nem találta törvénytelennek a párt működését.

Megosztás

A Párbeszéd szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korábban többször is megvizsgálta a párt szabályzatait és nem találta törvénytelennek a párt működését.

Ez nem lehetne akadály

Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az ÁSZ közleményben azt írta, azonnal visszavonja a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztését, ha megfelelő módon igazolják gazdálkodásuk törvényes kereteit.

A Párbeszéd reagálásában azt írta, a bekért dokumentumokat határidőre eljuttatták, ha csak a szabályzatok miatt függesztették föl a Párbeszéd támogatását, akkor ez aligha lehet akadálya annak, hogy a jog- és szabályszerűen működő párt végre hozzájusson a törvényben garantált működési forrásokhoz.

Felháborító, hogy az ÁSZ prejudikál!

Közölték emellett azt is, nem értik, mi szükség volt az intézkedésre és felháborítónak tartják  hogy az ÁSZ prejudikált és úgy függesztette fel a párt összes állami támogatásának folyósítását, hogy nem lehet olyan információja, amely arra utalna: a párt törvénytelenül működne.

Jelezték: az intézkedés teljesen ellehetetlenítheti a párt működését és részvételét az idei EP- és önkormányzati választásokon.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Adományokat kér a választóktól a Párbeszéd

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük