Orbán Viktor tegnap gratulált Norbert Hofernek, az osztrák Szabadságpárt új elnökének, és abbéli reményét fejezte ki, “hogy a már múltban is biztos alapokon nyugvó stratégiai együttműködés a Fidesz és az Osztrák Szabadságpárt között a jövőben is folytatódni fog”.


Nos, mint tudjuk

a neonáci osztrák Szabadságpártot 1955-ben egy SS brigádparancsnok alapította, akitől a stafétabotot egy SS háborús bűnös vette át, akiről S. Wiesenthal kiderítette, hogy 1944-ben részt vett egy tömegmészárlásban. A leghosszabb ideig az antiszemita, rasszista, idegengyűlölő, magyarellenes (!) Jörg Haider vezette a pártot, aki rendszeresen elismerően beszélt és éltette a német náci pártot. A párt legutóbbi elnöke az a H. C. Strache volt, akinek azért kellett lemondania tisztségéről, mert egy titokban készült videofelvételből kiderült, hogy a hatalom megszerzése érdekében hajlandó Putyinnak kiszolgáltatni saját hazáját. Ha nem tévedek ezt hívják hazaárulásnak. Nos, ezzel a párttal tervez biztos alapokon nyugvó, stratégiai együttműködést Magyarország miniszterelnöke.

&

Az elmúlt hetekben három világhírű magyar művész, gondolkodó, humanista

– Heller Ágnes, Rajk László és Konrád György – halt meg. Mindhárman a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok, és az emberi szolidaritás elkötelezett harcosai voltak. Nevüket világszerte ismerik, rengeteg dicsőséget szereztek hazánknak, büszkék lehetünk rá, hogy közöttünk éltek. Heller Ágnes a nemzetközileg legelismertebb magyar társadalom tudós volt, Konrád György – számos nemzetközi kitüntetés birtokosa – évekig volt a Berlini Akadémia elnöke, Rajk László pedig, sok más mellett, látványtervezőként meghatározó alkotótárs volt az Oscar díjas Saul fia című filmnek.

Mindhárman sokat tették azért, hogy öregbítsék Magyarország jó hírnevét a világban. Most, hogy eltávoztak, szerte a világon tisztelettel és elismeréssel adóznak emléküknek, kivéve a magyar kormány, élén a miniszterelnökkel.

Egy fél mondat nem sok, annyival sem adóztak e három nagy magyar emlékének

Mert számukra a magyar egyenlő a fideszessel. Aki nem fideszes, az nem magyar, az ellenség. Éppen úgy gondolkodnak hazáról, magyarságról, érdemekről, megbecsülésről, mint a bolsevikok és nácik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét