Budapesti hétköznapok
Parkolási mizéria – „jogalap nélküli gazdagodás”, ha az önkormányzat július 1-én pénzt szed az autósoktól

Kisebb káoszt okozott a fővárosi önkormányzatoknál a fizetős parkolás visszaállításáról szóló jogszabály. Nem tudták egységesen eldönteni, hogy az 1-e mikortól 1-e.

A nap kezdete, vagy a vége?
A szöveg szerint ugyanis 2020. július 1-jéig nem kell várakozási díjat fizetni. Ez jelentheti a nap kezdetét, de a nap végét is.
A kerületek eltérően értelmezik a szabályokat. Zuglóban és Óbudán például csak 2-án indul a díjszedés, a XII. kerületben és Újbudán viszont már Ma fizetni kell a parkolásért.
Közben a Miniszterelnöki Sajtóiroda az Index-szel közölte:
a jogszabály szerint július 1-je éjfélig nem kell fizetni a közterületi parkolásért.
Komlódi Gábor ügyvéd az ATV híradójának azt mondta:
ha az önkormányzatok előbb kezdenek el pénzt szedni, az kimerítheti a jogalap nélküli gazdagodás fogalmát, a díjat pedig később visszakövetelhetik az autósok.
Ráadásul drágul is… – augusztustól
Négy kerületben, a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerület egyes parkolási zónáiban eggyel drágábbra ugranak a díjtételek.
A fővárosi parkolási rendszerben ötféle díjtétel van (175, 265, 350, 440, 525 forint óránként), a rendeletben rögzített díjtételek nem emelkednek, most
a zónában ugrik egyet a díjtétel-besorolás
– írja az Index.
A következő területeket érinti a döntés:
- A XII. kerületben a kerület javaslata szerint egységes, 440 forintos díjtételt vezetnek be az összes díjzónában. Emellett a kerületben fizetőssé teszik a János-kórház környékét, azaz a Diós árok és Kútvölgyi út közötti részt a Józsa Béla közig és az Alsó-Svábhegyi útig.
- A II. kerület a Margit híd és Szépvölgyi út közé eső fizetőövezetében is drágul a parkolás: az eddigi 5-ösről (175 Ft) rögtön 3-asra (350 Ft-ra) ugrik. Emellett a Marczibányi tér területén lesz változás: itt is magasabbra ugrik a díjtétel, és az eddigi korlátlan idejű parkolást felváltja a maximum 3 órás parkolás (ennek letelte után újra parkolójegyet kell váltani).
- Zuglóban a Mexikói út és a Nagy Lajos király út közötti sáv fizetőzónájában változik a díjtétel az eddigi 5-ösről 4-esre, azaz 175 Ft/óráról 265 Ft/órára. A fizetőövezet is bővül az Örs vezér tere körüli területekkel.
Szerző
Friss
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása