Ez nem azok környéke, aki milliós órákkal a kezükön hirdetik, mindenki annyit ér, amennyije van. Nem azoké, akik egy telefonnal leszállítják vidékükön a benzin árát. Nem azoké, akik hétvégén elröppennek a Kanári-szigetekre a discoban luxuskurvák bugyijába turkálni.
Ez a panelprolik földje
Mindegy,hogy hol van. Itt, Uránvárosban, Kertvárosban, Ajkán vagy Káposztásmegyeren. A nagymamáé, aki december 27-én elkezd félretenni, hogy Karácsonyra megvegye unokájának a meleg pulóvert. A laboránsnőé, akinek se pénze,se hatalma. Meg is döglik a 12 éves gyerekének apja orvosi műhibából, mert beleszarnak. Az öreg orvosé, aki özvegyen, és rokkantan is gyógyít becsülettel, nem a hálapénz a létezése célja.
A redőnyösé, aki télen nyáron kint lóg az erkélyeken, hogy kifizesse a járulékot, meg a kötelező biztosítást. A vízvezeték-szerelőé, aki fájó derékkal minimálbére mellé feketén robotol, hogy a lánynak megvehesse a Nike cipőt.
A nyugdíjas statisztikai előadóé, aki félretett kis pénzéből, még mindig a felnőtt gyerekeit támogatja. A barna pincérnőé, aki remegve számolja a borravalót, hogy kifutja-e a csekkekre? Az egyetemistáké, akik négyen laknak másfélben, de pénteken végre kicsapják magukat. A rokkant bányászé, aki már egy sörre se megy le a Platánba a haverokhoz, mert nincs miből.
A bolti eladóé, akinek rég nincs autója, akinek a gyerekei a Balatont, meg a tengert is csak a facebookon látják már hátralevő életükben is. Az óvónőé, aki remegve hallgatja a pöffeszkedő, bunkó, brancsgazdag szülő pocskondiázást állását féltve. A tanáré, aki úgy nyaral, hogy az osztályát elviszi vízitúrára. A gyermekvédelmi előadóé, aki sebtében összepakolt csomaggal várja az ismerős hajléktalant, mikor az eljön a kukától.
Itt nőttem fel köztük
Akkor még egy jobb világban. A betonrengetegben. De üzenem azoknak, akik még mindig nem értik, hogy nem hiába akarjátok elbontani, a beton nagyon kemény…