Connect with us

Kerítésen túl

Például ezért simán feljelenthetik pánikkeltésért!

feljelentés a kínai vakcina miatt
Megosztás

Pánikkeltés és álhírek terjesztése miatt tett feljelentést Dragan Vučićević, az Informer fő- és felelős szerkesztője ellen a szerbiai kulturális és tudományos elit tizenöt ismert szereplője – tette közzé a 021.rs.

Pánikkeltés és álhírek terjesztése miatt tett feljelentést Dragan Vucicevic,

Néhány napja egy kórház feljelentése alapján a rendőrség egy időre előzetes letartóztatásba helyezett egy újságírónőt, aki beszámolt az ott látott hiányosságokról, ám ezúttal más kifogásokat fogalmaztak meg a feljelentők

– írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.

Pánikkeltő kifejezések….

A Demokrata Párt által kiadott közleményben az áll, hogy az Informerben megjelent írásokban olyan kifejezéseket használnak, amelyek bőven kimerítik a pánikkeltés és az álhírterjesztés fogalmát. Az olyan kifejezések, mint a

„korona úgy öl, mint a pestis”,

vagy a

„Bibliai mértékű katasztrófa”

alkalmasak a polgárok megtévesztésére.

„Azzal az állítással,

hogy a koronavírus olyan hatást fejt ki az emberek szervezetére, mint a pestis, az újságíró, aki a köz szolgálatát kell hogy képviselje, megtéveszti és pánikot kelt a polgárok között. A szerbiai válságstáb hivatalos adatai szerint április 1-ig a Covid-19 vírusfertőzés a fertőzöttek 2-3 százalékánál okozott halálos komplikációkat. Az újságírónak ismernie kellene az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatait, miszerint a pestis, amely bakteriális jellegű fertőzés, fajától függően a fertőzöttek 30-60 százalékánál végződik halállal”

– áll a közleményben, amelyet Vesna Rakić Vodinelić, Ljubomir Jacić, Dragoljub Bakić, Tanasije Marinković, Vesna Pešić, Dragor Hiber, Žarko Trebješanin, Igor Ginzberg, Biljana Stojković, Gordana Matković, Slobodan Prvanović, Dušan Petričić, Snježana Milivojević, Gojko Božović és Bíró Miklós írt alá – áll a tudósok közleményében.

Végül is egyszerű lesz így írni!

A fentiek alapján nem bonyolult a helyzet! Ha az újságíró figyel arra, hogy ne kritizálja, kérdőjelezze meg a kormány-mondásokat, vagy, ha mégis erre vetemedik, azt tűzdelje tele virágmetaforákkal és nincsenek rosszakarói, akkor minden rendben. Szép (nem is annyira) új világ! Remélem senkit nem ijesztettem meg, de ha mégis, akkor higgye el: semmi baj, pánikra semmi ok! Csak újra kell tanulni a „soroköztolvasást” és tudni fogja, „mire gondolt a költő”!

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük