Connect with us

Banánköztársaság

Perintfalvi Rita: mi lesz Iványi Gábor sorsa? Az ellehetetlenítés után jön a börtön?

Perintfalvi Rita: okkultizmus reggelire, gyermekbánt:almazás vacsorára?
Megosztás

Úgy érzem, hogy nagyon nem figyelünk most jó pár igen fontos dologra és jó néhány igen fontos személyre. Mintha csak egyetlen ügy elvinné mindenről a figyelmet. Nem jó ez így! Ez is a kormány céljait szolgálja: elterelés. Muszáj tudatosítanunk a veszélyt, amibe Iványi Gábor most került – írta közösségi oldalán Perintfalvi Rita teológus.

Ugye hallottátok,

hogy éppen nagycsütörtök reggelre (!) idézte be a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként, atyaég!?

„Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak”

bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként Iványi Gábort és dr. Gurmai Zita országgyűlési képviselőt. Mert szerintük

„erőszakkal akadályozták”

a 2022. február 21-én a Dankó utcában tartott bejelentés és mindenféle házkutatási parancs bemutatása nélkül lefolytatott NAV nyomozást! Azon a napon jelen volt még Donáth Anna EP-képviselő is, akit valószínűleg azért nem tudtak még gyanúsítottként meghallgatni, mert az EP Parlament nem vonta vissza képviselői mentelmi jogát.

De mi is történt a helyszínen aznap valójában?

Iványi Gábor ezt mondta az eset kapcsán egy videó interjúban, amit beteszek a hozzászólások közé:

„Bejelentés nélkül érkeztek, házkutatási parancsot sem mutattak, megszállták az épületet. Amikor megérkeztünk már a kaput is elállták, ennek ellenére fel akartunk menni az irodába, amit éppen felforgattak. Mondtam az ott levőknek, hogy sem szóban, sem fizikailag ne bántalmazzák a hatóság képviselőit. Ennek ellenére nem álltunk meg és ezzel szerintük akadályoztuk a hatóság munkáját. Ami akár 10 évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható. (…) Itt most rabosítottak is, vagyis újlenyomatot vettek tőlem, lefotóztak és nyálmintát is vettek.”

Ne legyenek kétségeink és értelmezzük tisztán az eseményeket!

Februárban már bilincsbe verve hurcolták el a saját lakásából Ónodi Istvánt, a MET gazdasági igazgatóját, és azóta kezdeményezték a letartóztatását is. Most nagycsütörtökre – ezzel is semmibe véve azt, hogy Iványi Gábornak lelkészként és egy egyház vezetőjeként mennyi fontos dolga van éppen nagyhéten és hogy ennek az időnek a lelki előkészületről kellene szólnia – , pedig beidézték gyanúsítottként Iványi Gábort. Éppen azon a napon, amikor elárulták a Mestert is és fogolyként elhurcolták, hogy meggyalázzák és megkínozzák. Most ugyanezt tette ezt a magát ’kereszténynek” tituláló embertelen hatalom Iványival!

Ha valaki tekinthető ebben az országban Messiásnak, a szegények és kiszolgáltatottak és a szabadság Messiásának, akkor az éppen Iványi Gábor! Hiszen 13 éve elképesztő szélmalomharcot folytat a hatalommal csupán azért, hogy a MET végezhesse szolgálatát és megkapja ugyanazokat a támogatásokat, amelyeket a többi egyház.

De miközben amazok dúskálnak a javakban és sokkal nagyobb intézményrendszer és ingatlanvagyon birtokába kerültek, mint valaha, addig Iványin és egyházán példát statuál a hatalom: így járnak azok az egyházak, akik nem hajlandóak tolni a kormány szekerét, akik nem állnak bele a propaganda terjesztésébe, akik számára a Mester üzenete még mindig fontosabb 30 ezüstnél! Amikor létrehoztuk a Szabadság körei bázisközösségünket, éppen Iványi Gábor volt az első meghívott vendégünk, aki elmondta, hogy a szabadság nem csupán egy lehetőség, hanem az érte való küzdelem mindannyiunk kötelessége! És ő bármeddig elmenni, akár még a börtönt is vállalná, ha erre kényszerülne, de soha nem adná fel a harcot.

Most ennek lehetősége konkrétan is előállt! Ez nem pusztán virtuális veszély! Szóval vigyázó szemetek Iványi Gáborra vessétek, most több szüksége van Rátok, mint valaha!

Kapcsolódó

milák, hosszú,

Szerző