Connect with us

Banánköztársaság

Perintfalvi Rita: vigyázó szemetek a bátor református hívekre vessétek

Perintfalvi Rita
Megosztás
Perintfalvi Rita arról írt a közösségi oldalán, hogy nem szűnik a református egyházon belüli elégedetlenség annak kapcsán, hogy a kegyelmi ügyben felelős püspök, azaz Balog Zoltán, aki egy sorozatos gyermekbántalmazót fedező és bűntetteit eltussoló, jogerősen elítélt bűnözőnek, azaz K. Endrének kijárta az államfői kegyelmet, sehogy nem akar magától lemondani.

Sőt foggal körömmel ragaszkodik a hatalomhoz!

Még akkor is, ha ezzel egyre inkább visszataszítóvá válik a saját hívei számára. Húsvétkor úgy tűnt, mintha nyugvópontra jutna az ügy, hiszen a református egyház püspökei kiadták azt a böjti körlevelet, amiben hosszas lamentálás után végül összezártak Balog mögött. És kimondták, hogy amíg a világban a bűnbentartás törvénye uralkodik, addig az egyházban van bűnbocsánat. De most úgy tűnik, hogy a református hívek nem értenek egyet saját püspökeik meghátráló magatartásával, és tovább ütik a vasat. Konkrétan feljelentik Balog Zoltánt a zsinati bíróságon, mert szerintük a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania.

De mi is áll a harc mögött?

Most már egyértelműen látszik egy törésvonal a református egyház püspökei és a “mezei” hívek között.
Úgy vélem, hogy a püspököket elsősorban gazdasági, a híveket pedig erkölcsi szempontok vezérlik. Mivel a református egyház rendkívüli módon túlterjeszkedett, olyan ingatlanbirodalommal és intézményrendszerrel rendelkezik, amelyek fenntartására képtelen a saját erejéből, ezért financiálisan teljesen ki van szolgáltatva az orbáni rezsimnek. És azt is tudják a püspökök, hogy ezt a hatalmas vagyont Balog gründolta nekik össze. Persze a józanabbak azt is tudják, hogy ez nem csupán nyereség, hanem óriási teher is. Hiszen, ha netalán csökken az állami támogatások mértéke, akkor a református egyház szimplán összeomlik. Nos, ez a teher a “mezei” hívek vállát nem nyomja. Hiszen nem ők kérték, nem is volt beleszólásuk. És sokan tisztán látják, hogy Balog Zoltán az a figura, aki ennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozta az egyházat. És pont ezért a hívek megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy Balog felett tisztán erkölcsi és nem politikai ítéletet hoznak.
Az ítélet lényege pedig az, hogy Balognak le kell mondania a püspökségről, mert méltatlanná vált a pozíciójához.

Vajon melyik oldal győz?

Vajon a hívek, köztük Vargha Anikó kántorral, el tudják-e érni a feljelentéssel azt, amit akarnak? Vagy a politikai és pénzügyi függés fog diadalmaskodni? Azt gondolom, hogy ez mindenképpen történelmi pillanat a Magyar Református Egyház számára, amikor elválhat az ocsú a búzától. Lehet a tisztulás vagy a mindenki előtt nyilvánvaló megalkuvás pillanatává.
Szóval, vigyázó szemetek a bátor református hívekre vessétek
-fejeződik be Perintfalvi Rita bejegyzése.

Szerző