Pető Iván: nehezen tudom elképzelni, hogy azért vonulna tömeg a Parlament elé, hogy Mészáros Lőrincet vagy Rogán Antalt megmentse a börtöntől

Pető Iván történész, levéltáros, politikus, a Szabad Demokraták Szövetsége alapítója, 1992 és 1997 között a párt elnöke. 1990–1991-ben, valamint 1994 és 1997 között a országgyűlési SZDSZ-frakció vezetője. 2003 és 2005 között a párt országos tanácsának elnöke. A volt pártelnökkel a 24.hu készített nagyinterjút. A beszélgetésből azokat a részeket szemlézzük, amelyek napjaink közéletének a megértésében segíthetnek, ahhoz kapaszkodót nyújthatnak.

…hamar kilóg a lóláb, ha valaki nem a saját nyelvén beszél

Egykori pártjáról elmondta, szokás volt mondani, hogy az SZDSZ politikusai tojásfejűek, élet idegenek. Tévedés, torzítás. Az emberek szívesen néznek föl a politikusra, nem várják, hogy egy legyen közülük. Azt szeretnék hinni, hogy megoldja a gondjaikat. Ráadásul, hamar kilóg a lóláb, ha valaki nem a saját nyelvén beszél:

„Orbán? Eltalálja a szavazói nyelvét, ám még a kockás inges időszakában sem az „egyszerű ember” szókészletét használta. A dakota közmondásokkal, az ismerősnek, bölcsnek tűnő üres dumákkal az átlagember fölé fogalmaz, de még úgy, hogy fogható legyen a tartalom. Az SZDSZ nem életidegen, városi úri népek pártja volt az emberek számára, ahogy azt az ellenfelei szerették beállítani. Különösen az első ciklusban számos szociológus és vidéki értelmiség ült a frakciónkban, köztük Juhász Pál, Magyar Bálint, Solt Otília és mások. Többen nemcsak szociológusi terepmunkából ismerték a valóságot, hanem bejáratosak voltak a társadalom legmélyebb bugyraiba, mint például Iványi Gábor, a Szegényeket Támogató Alap szervezője.”

…munkát tettek abba, hogy megkülönböztessék magukat

Elmondása szerint egyenrangúnak tekintették a fideszeseket is, amit elsősorban Orbán, Kövér László, Fodor Gábor és Áder jelentett a kerekasztalnál:

„Az intellektusukkal is kivívták ezt, miután a többi résztvevővel minimum azonos színvonalon képviselték az álláspontjukat, mely amúgy sokban hasonlított a miénkre. Inkább volt arról szó, hogy munkát tettek abba, hogy megkülönböztessék magukat, a többnyire hasonló álláspontú SZDSZ-től.” /……/ „Az első perctől szuverén pártnak fogadtuk el a Fideszt. Elő nem fordult vállveregető viselkedés. Ha valakik bántóan viselkedtek, azok nem mi voltunk: egyeseket zavart, amikor a fideszesek előadták, hogy ők az MDF-esek és az SZDSZ-esek árvái, elvált szülők gyermekei, ők állnak középen az egymásra acsarkodó népiek és urbánusok között.”

…önkorlátozás

Az MDF-el kötött paktum célja az ország kormányozhatóvá tétele volt. Az SZDSZ ebben erős önkorlátozással élt, ami például a Fideszre sosem volt jellemző:

„Ugyanis az előző rendszer parlamentje olyan törvényeket sorolt kétharmadosba, teszem azt, az adótörvényeket, melyekhez demokráciában nem kell az ellenzék egyetértése. Antall ajánlotta fel a megállapodásért cserébe közeli ismerőse, az SZDSZ-es Göncz Árpád köztársasági elnöki jelölését. Az SZDSZ önkorlátozását jelzi, hogy nem emelte a tétet az észszerű javaslat támogatásának ellentételezésére.”

Fidesz-hátba döfés….

Hangsúlyozta, a Fideszt a ’94-es választás előtt ott döfte hátba az SZDSZ-t, ahol csak tudta, s közben néhányszor átbucskázva a fején szépséges hercegből pöfeteg békává vált:

„Amikor 1993 körül egyértelmű lett, hogy bukik az MDF s jön föl az MSZP, párszor összeült tanácskozni az SZDSZ, a Fidesz, a Vállalkozók Pártja és az Agrárszövetség. Választási koalíciót alkottunk. Mi, szabad-demokraták javasoltuk, állapodjunk meg, hogy egymás jóváhagyása nélkül senki nem köt koalíciót harmadik féllel, de a Fidesz elutasította ezt.” /……../ „Horn persze végtelenül dörzsölt és cinikus volt, bármit kértünk, azonnal megadta. A javaslatainkat egytől egyig beleírtuk a kormányprogramba és a koalíciós működési szabályzatba, és deklaráltuk, hogy kizárólag közös döntések születhetnek.”

Orbán „használta” őket….

Sok minden más mellett kitért a kettős állampolgárságról szervezett népszavazásra is. Utólag is beigazolódott, hogy nem pusztán szimbolikus gesztusról van szó, hanem a politikai nemzetegyesítés lett a cél, igaz, az is, hogy a határokon túliak többsége cserbenhagyásnak tekintette, hogy nem kapott érvényes többséget az állampolgárságuk:

„Orbán később arra használta az ügyet, hogy a határokon kívülről új szavazókat szerezzen a Fidesznek, ráadásul mindezt egy nagyszabású választási csalásra alkalmas mechanizmus keretében. A dolog álságosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy ezzel párhuzamosan gyakorlatilag megfosztották szavazási lehetőségüktől a nyugaton dolgozó magyarok többségét.”