Kerítésen innen
Pintér belügyminiszter a siklóernyős haláláról: „Egy egészen biztos, hogy hiba történt a mentés során…”
Július elején a rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem munkatársai mellett a Magyar Honvédség Mi-8-as helikoptere is részt vett egy siklóernyős mentésében Vértesszőlős közelében.
A 46 éves férfi egészen addig biztonságban volt a fán, amíg a honvédségi helikopter fölé nem szállt
A 3900 lóerős gép rotorszele ugyanis azokat az ágakat is letörte, amin a siklóernyős ült. Oroszi Zsolt közel 20 métert zuhant, augusztus 10-én pedig a kórházban meghalt.
Két hete, szeptember 29-én az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén hallgatták meg Pintér Sándor belügyminisztert.
Bár az ülés nyilvános volt, az Országgyűlés meghívót nem küldött ki, és valamiért az állami tévé sem volt ott a belügyminiszter éves meghallgatásán, ahol az MSZP országgyűlési képviselője, Harangozó Tamás és a DK alelnöke, Vadai Ágnes a vértesszőlősi siklóernyős balesetről is kérdezték Pintér Sándort.
Pintér elismerte…
A Budapesti Regionális Nyomozó ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz, de a baleset óta eltelt három hónapban senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint csak a büntetőeljárás lezárása után lehet majd nyilvánvalóan tudni egészen pontosan, hogy mi történt.
„Egy egészen biztos, hogy hiba történt a mentés során. Annyira akartak segíteni a repülőn, hogy sajnálatos módon ez a túlzó segítség a halálához vezetett. De a túlzott segíteni akarás sem vezethet oda senkinél, hogy mások életét kockáztassa, ezért büntetőeljárás keretében vizsgáljuk az ügyet.”
– olvasható a belügyminiszter válasza az ülés jegyzőkönyvében.
A siklóernyős nővére október elején nyilatkozott a Telexnek
Oroszi Angéla szerint testvére halála egy olyan felesleges tragédia, amivel láthatóan senki nem tud mit kezdeni. Szülei különösen nehezen élték meg, hogy eddig a katasztrófavédelem és a honvédség részéről sem állt eléjük senki és vállalta a felelősséget.
Pintér Sándor az ezt firtató kérdésre azt mondta, hogy a férfi hozzátartozóinak, a szüleinek innen is a részvétét nyilvánítja.
„Nem hiszem, hogy a belügyi szervek hibáztak, de függetlenül ettől, mint a kormány tagja, én a részvétemet nyilvánítom feléjük. És egyet tudok ígérni: azt tudom ígérni, hogy a lehető legnagyobb alapossággal fogjuk ezt az ügyet kivizsgálni”
Szerző
Friss
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor