Banánköztársaság
Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája
Rendes keresztény országban a rendes keresztény miniszterelnök jár templomba, és hisz a Teremtő jóságában. Ez faktum. De vegyük ezt a dolgot kissé más szempontokból is szemügyre, s kezdjük egy kanyarral: Vejkey Imre honatya törvényjavaslata szerint aki az interneten (nagy nyilvánosság előtt) – tehát közösségi oldalakon, fórumokon, hírek, videók alatti kommentekben stb. – uszítanak, mások erőszakos halálát kívánják „agresszív kifejezésekkel”, kép- és/vagy hangfelvételek kíséretében, azok akár egyéves szabadságvesztésre büntethetők. Igaz, ami igaz, ideje lenne megfékezni a közélet elvadulását, az elburjánzó, személyek ellen uszító elmebajt, a NER politikai kultúráját, a magam részéről tehát egyetértek a jogszabállyal – csak úgy, mint az Országgyűlés, hiszen a törvény január másodikán hatályba lépett.
Irgum-burgum
De térjünk vissza a templomhoz, és a jóistenhez. Az Alaptörvényben foglaltak szerint mi, magyarok, elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó erejét, ebből következően(?) elismerjük a Teremtő Isten létezését. Ha ez így van, akkor hisszük, hogy létezik mennyország, nemkülönben pedig pokol. A magyar jogrendben (úgy rémlik) egyik sem szerepel, de ez a gyakorlatban mit sem számít, mert nálunk a jog vagy érvényesül, vagy nem -. attól függően, hogy mi az erősebb fél érdeke.
Mármost a minap Orbán Viktor azt kívánta: az ördög vigye az ellenzéket a pokol mélységes bugyrába. Ejnye! Miniszterelnök úr! Szerintem ez a mondat az új törvény alapján legalább egy évi elzárást érdemel a dutyiban, mert a miniszterelnök létező személyeknek kívánt nagyon rosszat a nagy nyilvánosság előtt, s ez többet érdemel egy irgum-burgumnál!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Marhaság? Persze hogy az! Marhaság! A magas hivatal dolga
De semmivel sem nagyobb marhaság, mint amekkora marhaság a Szuverenitásvédelmi Hivatal honlapján olvasható, idézzük:
az Átlátszó,”… a magát oknyomozó portálként definiáló szervezet egy összetett nemzetközi hálózatnak a tagja, amely a világ minden pontján a finanszírozók érdekeit képviseli a célország érdekeivel szemben. Egyértelművé vált az is, hogy az Átlátszó – külföldi finanszírozás bevonásával – az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenységet folytat, Magyarország számára súlyos politikai, gazdasági és társadalmi károkat okoz.”
Eddig az idézet. Az Átlátszó szerkesztősége ezzel megállapítással (döntéssel, ítélettel?) szemben pert kezdeményez, szegényeknek biztos nincs jobb dolguk. Még a kormány iránt türelmes, megengedő olvasónak is lehet az a benyomása, hogy az egész magas hivatalt az ellenzéki, illetve a független gondolkodók, és a sajtó piszkálgatására céljából hozták létre, s a magas hivatal emberül meg is felel feladatának.
Lesz-kapsz Ukrajna!
Apropó – piszkálgatás. A kormány mostanában az ország irányítása, a gazdaság tényleges talpra állítása helyett leginkább a neki nem tetszők piszkálgatásával (bocsánat! – nyersebb, nyomdafestéket nem tűrő, de a honi közéletben már-már polgárjogot nyert kifejezéssel: baszogatásával) foglalatoskodik. Orbán a világhírű békemissziót áttestálta Trumpra. De mi a nyavalya ez a Brüsszel elfoglalására meghirdetett hadjárat? Az első ütközetet nyilván az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítása – versus gázszállítások tárgyában fogják megvívni, miközben a macskajancsi külügyér megtudakolja véleményét az amerikaiaktól, mi is legyen az álláspontja a szankciók meghosszabbításáról. (Ez lehet majd az új „korlátozott szuverenitás” Brezsnyev-Putyin-Trump doktrína.) E közben kenyéradó gazdája is az EU-t és Ukrajnát próbálja zsarolni, mivel lejárt az orosz-ukrán gáztranzit-szerződés, és új még nincs, mert a felek nem igazán vannak jóban. Ehhez kötve Orbán Viktornak oly jól esik egy kis EU ellenes, oroszbarát piszkoskodás, a szankciók blokkolása. (És ha Trump összevonja szemöldökét? Lesz sírás, és fogaknak csikorgatása.)
Budapest szívatása
A mini-Dubaj szerződéssel a kormány a budapestieket próbálja megörvendeztetni a maga sajátos módján – értésükre adván, hogy semmi közük a főváros közepén levő területhez, az emirátus pedig akkor, úgy és azt épít ott, amit akar – a francos nagy magyar nemzeti szuverenitás jegyében – no persze jól kiválasztott honi alvállalkozókkal közösen. Lázár úr 5000 milliárdos cinizmusa ékesen példázza a kormány és Budapest viszonyát: coki neked Karácsony! (A főpolgi egyébként is a mi drága szép fideszes, okos és tájékozott Alexandránk.) Kiss László polgármester sitten tartása nagy orros a DK-nak. Kényesebb igényű jogászok ugyan azt mondhatnák az eljárásra, hogy visszaélés a hatalommal (pl. a szintén megvádolt Völner államtitkár úr egy napot sem töltött előzetesben!), de hát a mi törvényeink előtt vannak egyenlők és egyenlőbbek, ügyész-bíró tudja mit csinál.
Jogszolgáltatás a piacon
Apropó bírók! A kormány kilóra (forintra) megvette volna az egész bírói apparátust, már alá is írták a megállapodást, miszerint a bírók elfogadták volna a jogszolgáltatás (ismeretlen tartalmú) átalakítását, és végre megkapnák a nekik régóta járó fizetésemelést. A tőrőlmetszett, gusztusos kis fideszes alkut a bírák utóbb elutasították, mire a kormány azt mondta: nem baj, az akkor is érvényben marad. Ez már nem más, mint a harmadik, elvben (jogállamban) független hatalmi ág elleni önkény a köbön! Úgyhogy a Magyar Tudományos Akadémia és a csak frissen átszervezett kutatási hálózat újabb önkényes átalakítása ehhez képest csak afféle kormányzati csíny, hogy a kockafejek is érezzék, ki az úr e hazában.
A többi már csak apróság
És akkor még a kormány azzal is szórakoztatja magát, hogy szinte szó szerint kiéhezteti a (nem alapítványi) egyetemi oktatókat, a szociális szférában dolgozókat, főbenjáró autózás miatt piszkálgatja az Integritás Hatóságot (No persze, oda ütik az orrukat, ahová nem kellene!) Kormányozni kellene! Törődni az oktatással, egészségüggyel, békén hagyni az önkormányzatokat, helyreállítani a kapcsolatokat az Unióval, (hiszen mi magunk vagyunk az Unió) és igazságosabban, hasznosabban elosztani a közjavakat, jövedelmeket, hogy végre egyről a kettőre jussunk. De a miniszterelnök úr a benzinkutasokat szidalmazza, hadjáratot vezet Brüsszel ellen. Orosz(?) hekkerek ki-be járkálnak az ország informatikai rendszereiben. A derék és szerfölött kreatív gazdasági csúcsminiszter pedig a vállalkozóknak, bankosoknak fogyasztóknak imádkozik, hogy ugyan ne emeljék már folyton az árakat, ugyan ne drágítsák meg a hiteleket, ugyan fogyasszanak már többet, ugyan vegyenek állampapírt. Orbán Viktornál a jó hír az a hír, hogy kifizetik a lakossági hitelezőknek azokat a kamatokat, amelyekre az állampapírok kibocsájtásával a kormány kötelezettséget vállalt. (Utóvégre a kifizetést el is halaszthatták volna egyszerű kormányrendelettel, ha már ilyen pocsék állapotban van az államháztartás.)
A mindennapi, útszéli piszkálódások nélkül már szinte hiányérzetünk lenne. Magyar Péter, aki maga sem megy a szomszédba pikírt megjegyzésekért, immár maga, az új Belzebub, pártja a kormánysajtóban kap hideget-meleget, csak jó szót nem. Majka az áruló métely, Hadházy Ákos pedig …nem is tudom, minden csak nem jó ember. És a hangnem csak durvul, lassan elvész minden emberi mérték. Így haladunk jókora döccenőkkel a szuverén magyar demokratikus köztársaságban a Fidesz vezérletével a szokásosan tiszta demokratikus választások felé.
Szerző
Friss
- Dr. Kunetz: megindult a történelem hamisítás COVID-19 ügyben is
- Nyolcvanegy éves korában elhunyt Feledy Péter – Legyen könnyű neki a föld!
- Ide a duma kevés lesz – kommentelték a legújabb mentő-botrányt – Pintér úr, ‘dolog van’, ez is az Ön asztala….
- Orbán verkfilmje után Takács Péter közszolga is faragott pár százalékot a Fidesz-támogatottságból
- Világszám! Orbán közszolga egy időben két helyen tudja blamálni magát! – Tényleg tud valamit a pasas…..
- Jámbor András: nem az a csávó vagyok – ‘Így zsarolt meg a Fidesz!’
- Piszkálódások, avagy a NER politikai kultúrája
- YouTube-on csap össze Magyar Péter és Orbán Viktor, mindketten bemutatnak egy-egy Covid-filmet – Mi meg átéltük….
- Export-cucc lett a ‘Békemenet’? – Bencsik András szerint eljött az ideje az első pozsonyinak
- Majka ‘bocsesze’ és különben ‘Isten áldja a jó szándékú embereket és Bindzsisztánt!’