Connect with us

Kerítésen innen

Polics József, Komló polgármestere: a fineszes fideszes

polics
Megosztás

Hiába no, nem áll meg a Fidesz-élet! A regnáló képviseletében megválasztott HVCS, Polics József, Komló polgármestere fittyet hányva a világjárványra frissen melegében (ki) használta  a helyzet adta jogokat. Nem arra, amire vonatkoznak, vagy mégis…?

…a koronavírus miatti rendkívüli helyzetben  rá ruházott jogaival “élve”…

Polics József, Komló fideszes polgármestere nem sokat tétlenkedett, és a szerdán kihirdetett rendkívüli helyzet miatt rá, mint településének polgármesterére ruházott hatalommal azonnal, hogy is fogalmazzunk: “élt” is. Csütörtökön rendes, betervezett testületi ülés lett volna, előtte pedig több bizottsági ülés. Polics gondolt egyet és lefújta a bizottságikat is és a testületi ülés is, nem hívta össze, az új helyzetre tekintettel. Később aztán tájékoztatóra hívta a képviselőket.

Elmondta, hogy ő maga, egyedül hogyan is “szavazott”/ mit és hogyan döntött (el), mit hagyott jóvá.

-írta a szabadpecs.hu komlói képviselők elmondására hivatkozva.

Magyarosch….

Mint ismert, a volt bányászvárosban, több körös volt a helyi választás ősszel, de végül a Fidesz-KDNP jelöltje, a korábbi polgármester, Polics József ülhetett be/vissza a vágyott székbe.

A testületben azonban a Fidesz-KDNP jelöltjei kisebbségbe kerültek a polgármestert is számolva, azaz azért a legtöbb döntést az ellenzéki pártok képviselői hozhatják meg.

Ezt elkerülendő az élelmes fideszes megkerülve a demokrácia lényegét jelentő procedúrát, magához vonta a döntést -ha már pártja ezt lehetővé tette- és egymaga döntött.

A 2020-as büdzsét el is fogadta aztán Polics József, és még döntött több más kérdésben is. Például a helyi média üzemeltetésére és helyi kommunikációs feladatokra szóló tervezett döntést is lefújta és magával megvitatva döntött: pályázatot írnak ki napokon belül, gyors döntéssel.

Polics József nem csak a költségvetésről tudott szavazni dönteni egyedül,

meg a médiaügyekről, hanem arról is határozott, hogy

meghatározatlan ideig, a veszélyhelyzet végéig gyakorlatilag lenullázza a képviselői tiszteletdíjakat

A döntést azzal indokolta, hogy

most úgysem fognak dolgozni, sem bizottsági ülések, sem testületi ülések nem lesznek.

-mondták el a jelenlévő képviselők a portálnak, ami megkereste a polgármestert, hogy adjon magyarázatot a koronavírussal vélhetően semmiféle összefüggésben nem lévő döntéseire és annak a módszerére, de egyelőre nem válaszolt a megkeresésükre.

Ez az az eset, amire nem találunk szavakat

Azt már nem merjük gondolni, hogy „ezt már biztosan nem merik megtenni”, mert ez a gondolatunk sokszor megdőlt. Csak a választók bölcsességében lehet ilyen esetben bízni, akik nem felejtik el a regnáló polgármesternek, amit vészhelyzet esetén a város lakói biztonságának elősegítése helyett tett!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük