A pártlapban gyalázzák az államtitkárt, mert szóba áll a „balliberálisokkal”

A Magyar Idők cikksorozatban listázza azokat a művészeket, akiket nem kellene beengedni kulturális intézménybe. Prőhle Gergely válaszolt, meg is kapta a magáét.

A 2010-es kormányváltás után arról szóltak a hírek, hogy a Fidesz emberei átveszik az irányítást a kulturális intézményrendszerben. A területfoglalás rendben lezajlott, kis szigetek maradtak csak érintetlenül, és ma már nem botrány, hanem evidencia, hogy az állami pénzosztó szervezetekben többségében vagy kizárólag a pártnak megfelelő emberek ülnek.

A különböző kinevezéseknél újabban inkább azon szoktak izgulni a művészeti élet résztvevői, hogy legalább olyan vezetőt válasszon a kormány, aki nem csak a NER-be illeszkedik, hanem ért is ahhoz, amit csinál.

A kultúrharcnak jöhet egy újabb szintje. A Magyar Idők cikksorozata és vitája arra emlékeztet, amikor a Kádár-rendszer elitje a pártsajtóban fúrta a párton belüli ellenfeleit, különböző elhajlásokkal vádolva a nem elég vonalas tisztviselőket.

Kinek a kulturális diktatúrája? című sorozat két irányba oszt csapásokat: egyrészt a balliberálisnak bélyegzett művészeket és tudósokat ostorozza, mert úgy bírálják a kormányt, hogy közben elfogadják az állami támogatást; másrészt a fideszes politikusokat és intézményvezetőket rugdossa, amiért nem lehetetlenítik el a kritikusokat.

Nem csak a megjelenés helye, a hivatalos pártlap érdekes, hanem a szerző személye is: Szakács Árpád ugyanis nem mezei hőzöngő, hanem Mészáros Lőrinc vidéki laphálózatának főszerkesztője. Publicistaként akkor figyelhetett fel rá a szélesebb nyilvánosság, amikor lerántotta a leplet a finn oktatási rendszerről, és az összes megyei újság olvasóját tájékoztatta, hogy „a finn gyerekek katedrálisokat gyújtanak fel, véres utcai zavargásokat provokálnak és tömeggyilkosságokat rendeznek osztálytársaik körében”.

Mindenki gyanús

Szakács most sem finomkodik, nekimegy mindenkinek, aki szerinte bármilyen módon érintkezni mert a „balliberálisokkal”, legyen az illető bármennyire fideszes vagy éppen maga a kormány. Megkapja a magáét

  • az Andy Vajna által vezetett magyar filmipar,
  • a Magyar Tudományos Akadémia,
  • a Balassi Intézet,
  • az MTI, mert „szinte nincs nap, hogy ne számolnának be valamilyen balliberális művész munkájáról”,
  • a Petőfi rádió, amiért „csak a balliberális holdudvar zenevilágát (sic!) sugározza”,
  • a Fővárosi Önkormányzat, mert fenntartja a Katona József Színházat,
  • „a fideszes ferencvárosi önkormányzat, a magyar állam és az NKA”, mert finanszírozza Székely Csaba darabjainak bemutatóját,
  • a „jobboldali városvezetésű kulturális intézmények” (sic!) Budapesttől Debrecenen át Kecskemétig, mert „fizetnek” Karafiáth Orsolyának,
  • de még a Magyar Művészeti Akadémia is, mert pénzt adott az utcai automatákból vásárolható Poket zsebkönyvekre, pedig az egyik ötletgazda Grecsó Krisztián, ráadásul Esterházy Péter könyve is szerepel a kiadványok között.

A cikksorozat többtucat művészt és néhányt tudóst listáz mint az Orbán-kormány ellenségeit, akiket rettegőnek, megszállónak, aberráltnak nevez.

Prőhle Gergely is megkapja a magáét

negyedik rész nagyrészt a Petőfi Irodalmi Múzeum, illetve személyesen annak vezetője, Prőhle Gergely ellen irányul. Neki is azt rója fel a Magyar Idők publicistája, hogy a PIM-ben túlsúlyban vannak a nem megfelelő írók. Ebben a hangnemben:

„Prőhle főigazgató úr műhelyében ugyanis tobzódnak a magyarokat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó balliberális véleményformálók. És Prőhle úr fizeti a számlát, természetesen nem a saját zsebéből, hanem a magyar adófizetők pénzéből.”

Pedig Prőhle igazán nem vádolható baloldali elhajlással: nagyköveti megbízatásai mellett mindhárom Orbán-kormányban államtitkári vagy helyettes államtitkári rangban szolgált, civilben pedig a magyar evangélikus egyház országos felügyelője, vagyis világi vezetője.

A ballib-pártolással vádolt fideszesek közül csak Prőhle válaszolt. Kijelentette, hogy ő nem fog listázni senkit és nem feladata az irodalmárok pártszimpátiájának számon tartása. Bevallotta azt is, hogy „valóban az adófizetők pénzét költöm, költjük a programjainkra, azokét is, akik nem a kormánypártokra szavaztak. Ilyen a közintézmények természetrajza egy konszolidált európai demokráciában.”

De írása más részei kifejezetten nyomasztó olvasmányok: a kormánypárti Prőhle ugyanis arra kényszerül, hogy a kormánypárti napilapban bizonygassa, hogy amit csinálnak, az nem is árt a kormánynak.

A NER eleve agresszív kultúrpolitikája szintet léphet

Szakács Árpád viszontválaszában egyebek között azt kifogásolja, hogy Prőhle honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy vérlázító aránytalanságokat jelenítsen meg a magyar adófizetők pénzén fenntartott intézetben?

Ez a történet azt jelzi, hogy a NER eddigi, eleve agresszív kultúrpolitikája is szintet léphet.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

Megint áll a bál, kipattant Schmidt Mária újabb botránya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük