Banánköztársaság
Segíteni akarsz? Hát persze, hogy ezért beléd kötnek!
Egyre inkább érezhető a göbbelsi, akarom mondani a habonyi propaganda káros hatása a politikán kívül, a mindennapokban is. Abba is belerúgnak a közösségi médiában a megmondó emberek, aki egy gyereken akar segíteni.
Fotós kollégánk, Lyn Weston írta a Facebookon:
Nagyon elkeserítő látni, ahogy ez az ország lassan bezárja önmagát, ahogy a vidék elszakad a várostól, ahogy a különböző társadalmi rétegek között egyre áthidalhatatlanabb az űr, ahogy a félelemmel tunningolt tudatlanság, mint egy soha véget nem érő, lassú, áztató eső, elmossa a maradék változtatni akarást is… ahogy az emberek önmagukat zárják be a bizalmatlanság börtönébe, a kulcsot jó messzire eldobva.
És pont az az állami médián szocializálódott, az orbáni rigmusokat szajkózó, ezzel szemben legjobban leszart és kisemmizett réteg az, aki a legdurvábban ítélkezik úgy, hogy már az sem érdekli, hogy bárkitől, – akár a saját gyerekétől is – segítséget, támogatást, élményeket vesz el.
Biztos emlékeztek a pár hete kitett posztomra, amiben olyan kisgyerek nyaraltatását vállaltam, akinek nincs lehetősége eltölteni egy hetet a fővárosban. Jelentkeztek is szép számmal, komolyak, komolytalanok, egészen nonszensz kérésekkel, de végül is egymásra találtunk egy nagyon kedves anyukával és a kisfiával.
Innen is köszönöm az anyukának, nagyon jól esik a bizalma.
De nem is erről akarok most igazából írni, lesz majd mód rá a jövő héten, ugyanis hétfőn hozzuk el a kisfickót, és ha az anyukája is megengedi, naponta írnék pár sort a kalandjainkról, mert tudom, hogy kíváncsiak vagytok rá.
Az anyuka ajánlásával bekerültem egy „ingyen elvihető” csoportba, ahol az enyémhez hasonló, nyaraltatós posztra akadtam. Egy kedves, budapesti hölgy hirdetett nyaralást hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Bár csak ne néztem volna meg alatta a kommenteket, de megtettem.
A legtöbb az volt, hogy „én biztos nem engedném el vadidegenekkel a gyerekemet”… ami persze érthető, de ott a varázsszó: kommunikáció! Mi is hetek óta beszélgetünk az anyukával…
Aztán volt olyan, aki azt írta: „lehet, hogy a csoportos jegy miatt csinálja”… .hát persze, biztos felutaztatja saját költségen Pistikét vagy Jucikát 250 km-ről azért, hogy meglegyen az Állatkerti belépőhöz a nagycsaládos létszám…
Persze bejelentkezett a mindent megmondó, ostoba is, aki biztos forrásból tudni vélte, hogy a posztoló hölgy tuti pszichopata, mert olyan nincs, hogy valaki csak úgy segíteni akarjon… ugyanmá’
Aztán volt még az 5-6 éve keringő, „ne szállj be a fekete Audiba…vagy BMW-be…(ez évente változik), ami Győr, Pécs, Eger, Ohatpusztakócs utcáin kering, esetleges szervdonor gyerekekre vadászva” című cikkeken szocializálódott kommentelő, aki biztosra vette, hogy a jótét lélek hölgy egy mocskos szervkereskedő…
Olyan, aki a puszta jót látta volna csak, nagyon kevés volt.
Az egész szófosásnak az lett a vége, hogy a hölgy kilépett a csoportból, és gyanítom, hogy legközelebb átgondolja, hogy kinek és milyen segítséget ajánl fel.
…és sajnos egyre több ilyen lesz. Mindkét oldalról. Egyszerűen el fog fogyni a lábunk alól a híd és persze, hogy mindenki a partot fogja választani ahelyett, hogy kockáztatna és a vízbe ugrana …a hozzá közelebb álló partot.
A migránsokat gyűlölik a legtöbben, az antiszemiták aránya változatlan
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Örizetben a bombafenyegető!
- Lehetek más véleményen, Cornstein úr?
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán csakúgy, mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
1xslots casino официальный сайт регистрация
2025.01.29 05:52 at 05:52
прогон по трастовым сайтам 2020 http://turkteam.10tl.net/member.php?action=profile&uid=2012 екапуста промокод на скидку на сегодня https://forum.oursson.ru/viewtopic.php?f=2&t=12703 мореон промокод на скидку https://portugal-campings.com/pt/profile/jamescip/ код купона для скидки https://forum.ltp-team.com/topic/95666-1xslots-rabochee-zerkalo/
яндекс вебмастер индексация сайта https://glbian.com/prd/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=226447 создать купон на скидку рандеву купон на скидку http://xn--b1acebaenad0ccc3aiee.xn--p1ai/forum/user/9678/ автоматический прогон сайта бесплатно https://storyplus.ru/user/CharlesRoabs/
прогон сайта хрумером http://kidsnighttonight.com:/forums/member.php?action=profile&uid=325576 бездепозитные бонусы промокоды за регистрацию запретить индексацию страницы https://write.as/01p2g1r4uuglt.md активировать купон на скидку
заработать на прогонах сайтов http://www.sglpw.cn/home.php?mod=space&uid=359995 статейный прогон сайта трастовые базы сайтов для прогона http://twchess.lionfree.net/discuz/home.php?mod=space&uid=18133 купоны скидки xiaomi
якитория купоны на скидку 2022 бездепозитный бонус за регистрацию 2022 с выводом http://wdzb.org.cn/home.php?mod=space&uid=84672&do=profile&from=space биг гиг купон на скидку https://www.nederpix.nl/profile.php?mode=viewprofile&u=73774 индексация страниц пагинации http://klincity.com/index.php?subaction=userinfo&user=deeplyrecord51
прогон по сайтам работа biggeek купон на скидку первый программа для автоматического прогона сайта http://forum.n34.pl/profile.php?mode=viewprofile&u=3086 программа для прогона сайта по трастовым сайтам
как ускорить индексацию сайта яндексом http://kunigami-minibas.jp/userinfo.php?uid=18865# купоны скидки интернет глобус купоны на скидку https://mozillabd.science/wiki/Shisha_Tobacco_From_4_Eur закрыть сайт от индексации
программа для прогона сайтов по каталогам https://foros.factormoe.net/user-5510.html что такое прогон сайта по трастовым сайтам http://wiki.hightgames.ru/index.php?title=Is_the_1xbet_APP_Available_in_Bangladesh_(BD)? продвижение статей в яндекс дзен https://tflex.ru/forum/index.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=88358 купи купон сайт скидок lamoda промокод на скидку
1xbet на андроид бесплатно казино можно https://www.ossetia.tv/ порно с Юлия Ефимова, пловчиха порно с Максим Глушенков (футбол) https://rucriminal.info/ 1xbet регистрация 1xbet зеркало пинко casino 1xbet зеркало пин ап букмекерская контора человек казино porno Дарья Мороз
http://site1501.ru