Banánköztársaság
Prostituált közmédia
Ha a közmédia prostituálódott – márpedig régen prostituálódott –, akkor azok, akik futtatják, akik öntik belé a közpénzt, de a maguk hasznára, olyanok, mint a kerítők, mint a stricik…
A hóttprimitív bunkóság a nyerő
Van a Fidesznek „közmédiája”, közpénzből – hiszen banditák módjára elbitorolta. Van továbbá a Fidesznek méreteit és hangnemét illetően is elképesztő „terrormédiája” (© TGM), javarészt ugyancsak közpénzből.
És van maga a Fidesz, a bűnszervezet. Valami egészen ocsmány időkre emlékeztető módon látják el egymást „hírekkel”.
Ha a Fidesz erősíteni akarja a maga hecckampányait, eljuttatja a megfelelő anyagot terrormédiája valamelyik orgánumához, ahonnan aztán az körbejár, eljut például a hirado.hu-ra is, s a körből pedig vissza a Fideszhez. Persze, olyan is van, hogy mindjárt a Fidesz dob be valamit, ami aztán szétterül az egész ocsmány fideszes médiabirodalmon.
Ez a jelenség jól követhető a sorosozó hecckampányban: egyszerre jelennek meg ugyanazok a „hírek”, pontosan ugyanazokkal a fordulatokkal. És persze „sajtótájékoztatót” is tartanak a papagájkommandó ügyeletesei, ahol szintén előadják ugyanazt. S ez végestelen-végig így megyen…
Az a helyzet, hogy a kádári „tájékoztatás”, a kádári propaganda a hatvanas évek közepétől ennél azért lényegen differenciáltabb volt… De mostanra sikerült eljutnunk oda, hogy ebben az országban a hóttprimitív bunkóság lehet a nyerő…
Förtelmes fideszes (köz)média
S mindezt most miért hoztam elő, újra..?
Ránéztem a hirado.hu-ra, és megint találtam olyan anyagot, amelyet a terrormédiára hivatkozva terjeszt a közmédia, s így maga is közvetlenül vesz részt a lakosság dezorientálásában, terrorizálásában.
Mondom, megint – hiszen ez régóta így megy.
Mégis, ha szabadna valamit kérni, alázatosan: hivatkozzanak a Magyar Hírlapra; nem bánom, a Magyar Időkre… De ne menjenek le, legalábbis ne olyan gyakran, mint mostanság, a szennymédia legaljára: legalább a 888.hu-t és a prostisrácokat mellőzzék… Talán valamit meg kellene őrizni a szakmai méltóság látszatából! Ha megteszik, még mindig bőven meríthetnek a fideszes médiamoslékból!
Ha ez így megy tovább, majd egyszer az Európai Néppártban is észreveszik, milyen „forrásokból” és milyen förtelmes módon „tájékoztat” a fideszes (köz)média… Vagy már mindegy..? Hiszen a néppárti képviselők többségének már régen kifordult a bele a Fidesztől, de a bűnszervezet kizárására nem hajlandók, nem képesek rászánni magukat. Akkor pedig a prosti közmédia futtatóinak, stricijeinek nincs mitől tartaniuk…
De semmi sem tart örökké.
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ívóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén, ami a visszavonásiik érvényben marad!
- Lázár János keveselte a polos-üldözést, Ő a Fidesz-kullancsokat is lapátra tenné
- Ez kell egy túlélőcsomagba az EU szerint
- Juszt: 477 millió eurónyi, azaz 191 milliárd forint bírságot halmozott fel nekünk Orbán
- A NER(közeli)-mosoda, ami megnyerte a MÁV és a Volánbusz 1 milliárdos munkaruhatendereit
- Sára Botond: Tordai házát le kell bontani
- Karácsony Gergely: két jó hírt akartam volna megosztani, ehhez képest két rossz hírem van
- A Központi Nyomozó Főügyészség bevédte Márki-Zay Péter feljelentésével szemben Orbán ‘poloskáit’
- Időjárás, lesz ma minden mint a búcsúban
- Leleplezés: Vágó István és Ábrahám Róbert kapcsolata a valóságban
Miklósné Kiss
2018.02.11 12:46 at 12:46
Minden szava igaz a cikknek! Azonnal lemondtam én is a helyi napilapot, amikor kiderült, hogy hörcsi kapja meg.Még az internetről is töröltem az értesítési lehetőséget, amit évek óta használtam.Ja, a hörcsi kifejezés nálam vajnát jelenti.
Karcsibá!
2018.02.11 12:46 at 12:46
Ezek nevezik magukat „keresztény-nemzethy” (szocialista?) kormánynak? Pedig egyszerűen maffiózók!
Obsina Béla
2018.02.11 12:57 at 12:57
Az a legnagyobb baj, hogy ezeket és csak ezeket nézi a megboldogult , félrevezetett nép további kábítás céljából. A dílerek gondoskodnak a napi betevőről, miközben a kábultságtól függők nem veszik észre, hogy kiürítik a zsebeiket(agyaikat) és eladták lelküket egy tál lencséért.