Connect with us

Ez a nap

Rajmon Balázs: lojalitás alapján dőlnek el a bírói vezetői kinevezések

Letöltendő börtönt kért az ügyész Lagzi Lajcsira és feleségére - hamarosan ítélethirdetés!
Megosztás

A Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal nem szakmai kérdésekre koncentrál, hanem a bíróságok egyfajta értékrend szerinti átalakítását próbálja meg elérni – mondta a Hunvald-per egykori bírája. Rajmon Balázs szerint eközben a bírósági rendszer minden szempontból elképesztően elmaradott.

Nagy vihart kavart a januári lemondásáról azt mondta a hvg.hu-nak adott interjúban, hogy nagyon nagy baj van a bírósági rendszerrel, és nem látja esélyét annak, hogy belátható időn belül a problémák szakmai megoldása megkezdődhetne. Távozásával nem üzenni akart, egyrészt ennek semmi értelme nem lett volna, másrészt nem gondolom, hogy ezzel bárkinek lehetett volna üzenni.

„…bíróként pedig mindig is a központi régióban, a PKKB-n ítélkeztem, ami az ország legnagyobb ügyszámmal és legnehezebb ügyeivel dolgozó járásbírósága. Vannak olyan ügyek, ahol 30-40-50 vádlott vagy éppen több ezer tanú van. Ezen ügyek kezelése önmagában is elképesztő munkaterhet jelent. Az alapvető gond az – és azt szeretném rögtön tisztázni, hogy ez személyes véleményem –, hogy a központi régió infrastruktúráját és személyi állományát tekintve is súlyos válságban van, és nagyon gyors reformra szorul. Ugyanakkor én úgy látom, hogy ennek a reformnak nincs esélye jelenleg.”

„A jelenlegi központi igazgatással az a baj, hogy nem szakmai kérdésekre koncentrál, hanem a bíróságok egyfajta értékrend szerinti átalakítását próbálja meg elérni. …  a központi igazgatás ahelyett, hogy a tényleges, érdemi szakmai kérdésekkel, a bíróságok személyi állományának, szervezetének, infrastruktúrájának reformjával foglalkozna, egyfajta alternatív valóságot hoz létre a külső szemlélő számára. Kis létszámú, vidéki bíróságot ki lehet nevezni modell-bíróságnak, lehet sok hírt közölni gyermekbarát meghallgatószoba átadásáról, de ettől még a központi régióban szinte válságos a helyzet, amelyet a bírók és az igazságügyi alkalmazottak minden nap éreznek. Károsnak tartom, hogy az elmúlt években a szakmaiság háttérbe szorult. A Kúria büntetőkollégiuma például igencsak visszafogottan látja el azt az alapvető szerepét, hogy az alsóbb fokú bíróságok ítélkezését terelje, egységesítse.”

„Az elmúlt évtizedekben semmilyen szinten nem történt megújulás a bírói működésben. Például a büntetőjogban jelentős kérdés, hogy egy bírónak kell-e specializálódnia az egyes típusú ügyekre vagy sem. A jogalkotó ez utóbbi mellett tette le a voksát, eszerint minden bírónak minden ügyet kellene tárgyalnia. De ez egyáltalán nem érvényesül a bíróságon, az automatikus szignálás terén megyénként, még inkább bíróságonként teljesen eltérő a gyakorlat, a központi régióban például egyáltalán nem érvényesül. Van olyan bíróság, ahol egy bíró 30 éve ugyanolyan típusú ügyeket tárgyal. Mert a szignáló tudja, hogy abból nincs baj, ha azt tárgyalja.”

„Budapesten és Pest megyében döntő többségében tulajdonképpen a szignálásra jogosultak abszolút szubjektív megítélésétől függ az, hogy ki milyen ügyeket kap, és ki milyen ügyeket tárgyal.”

„A plusz bírói állások biztosítása csak egy dolog, de minden egyes bíró mellé minimum két-három kisegítő személyzetet is kellene biztosítani, ahhoz, hogy az ügyeket el tudják látni, persze e személyek elhelyezéséhez nincs elegendő hely a rendelkezésre álló épületekben, nincs megfelelő infrastruktúra.”

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Folytatódik a bírák lázadása: tiltakozásul lemondott a Hunvald-ügy bírája

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük