Ez a nap
Reagált a Kúria Orbán vádjára
A Kúria nem beavatkozott a választási eljárásba, hanem alkotmányos feladatát teljesítette – közölte a legfőbb bírói testület az Indexszel.
Orbán Viktor szerint a Kúria elvett egy mandátumot a Fidesz választóitól,
amikor egyetértett a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság döntésével, amely nem fogadta el érvényesnek a sima borítékban érkezett levélszavazatokat. A miniszterelnök azt mondta, a testület „egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba”, „intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához”.
A Fidesz felrója a Kúriának, hogy a döntés előtt megkérdezte a választási irodát, eredményez-e a Fidesznek mandátumot, ha a szóban forgó 4360 szavazatot is érvényesnek tekintik. Az Alkotmánybíróság és a kormánypárt szerint ez azt a látszatot kelti, hogy a Kúria attól kívánta függővé tenni döntését, hogy annak eredménye miként hat a végleges mandátumszámra.
A Kúria csak az NVB határozatának törvényességét vizsgálta
A Kúria az Index érdeklődésére azt válaszolta, hogy az NVB határozatának megváltoztatása esetén az eljáró tanácsnak olyan adatokra is szüksége lehet, amelyek az ügy irataiban nem lelhetők fel. A határozat indoklásában azért nem tértek ki a megkeresésre, mert a döntés során a közölt adatot nem használták fel, ugyanis nem változtatták meg az NVB határozatát, hanem helybenhagyták.
Közölték: a Kúria nem döntött mandátumok sorsa felől, csupán a Nemzeti Választási Bizottság határozatának törvényességét vizsgálta felül.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Sulyok köztársasági elnök olvasata: Orbán ‘magyar Attenborough minőségében’ poloskázott
- A magyar kormány ígéri, hogy ‘teljes testtel’ vétóz az EU-csúcson – Ez a helyzet kedden, de messze még a csütörtök…
- Elon Musk a láncfűrészes őrült, már az olasz munkavállalókat is leakarja uralni
- Matolcsy György az ÁSZ célkeresztjében – Orbán levágja egykori jobbkezét?
- Megszólalt Noszály Sándor: sokat dolgozom magamon is
- Húsvéti horoszkóp-előzetes: unalmas nem lesz, az tuti! – A Kos minden percét élvezni fogja, az Halak jön-megy a rokonok között, és Te?
- Gábor György: Takarónak és Döbrenteinek közösen kellene tiltakoznia az MTI-nél, mert azt a látszatot kelti, mintha nem is lennének antiszemiták
- Hogyan köthetjük le ma a gyerekeket képernyő nélkül?
- Matolcsy-ügy: az MNB alapítványokba átpakolt pénz nem csak ‘közpénz jellegét veszítette el’, hanem el is tűnt
- Németh Balázs -tudják, a volt M1 hírolvasó és atlétikai vb-felelős- előkerült a Fidesz-sifonérból….