Kerítésen túl
Rejtély, vagy mégsem? 600 millió forintot utalt a zimbabwei kormány egy magyar bankszámlára

Az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbált tisztára mosni kétmillió dollárt a zimbabwei kormányzat – állítja egy helyi lap cikke alapján a G7.hu. A ZimLive be is mutatja az erről szóló levelet, amelyet az Interpol budapesti irodája küldött el a hararei irodába április végén.
…a koronavírus-járványt kihasználva….
A cikk szerint a zimbabwei kormányzat a koronavírus-járványt kihasználva
túlárazva szerez be teszteket és védőfelszereléseket olyan cégekkel szerződve, amelyek a zimbabwei elnökhöz, EMMERSON MNANGAGWÁhoz köthetők.
Az egyik ilyen egy svájci bejegyzésű cég, amelyet az Interpol levele alapján egy albán születésű férfi alapított még 2017-ben. A férfi megszerezte az olasz állampolgárságot, decemberben pedig svájci cégének két bankszámlát nyitott meg Magyarországon, a Magnet Banknál.
Március elején a svájci cég alapított egy magyar leánycéget is,
majd két héttel később a zimbabwei pénzügyi és gazdasági minisztérium 2 millió dollárt (616 millió forintot) utalt át a magyar számlaszámra. Az Interpol levele alapján a Magnetnek gyanús lett az utalás, mivel korábban semmilyen pénzmozgás nem volt a számlán
A levélben az is szerepel, hogy a NAV-tól értesültek a pénzmosásgyanús esetről. A NAV annyit írt a G7 megkeresésére, hogy
folyamatban lévő ügyről nem hozhatnak nyilvánosságra részleteket.
A zimbabwei elnök, Emmerson Mnangagwa 2017-ben került hatalomra, miután a Zimbabwét évtizedeken át utaló Robert Mugabét lényegében megpuccsolta a saját pártja. Az elnyomás és a korrupció azonban nem csökkent Mnangagwa vezetése alatt.
Adalék….
A magyar tulajdonban álló Magnet Bankot egyébként kétszer is megbüntette a Magyar Nemzeti Bank a pénzmosás elleni törvény megsértése miatt. 2014-ben az MNB „a Bissau-guineai útlevelekkel megnyitott számlák kapcsán” folytatott le egy vizsgálatot. „Számos hiányosságot állapított meg” a nemzetközi szankciós listákkal kapcsolatos szűréseknél, amiért 19 millió forint bírságot szabott ki.

Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek