Connect with us

Blogbazár

Rékasi Zsigmond: lassan kórházba már tényleg csak megdögleni járunk!

Megosztás

Az alábbit nem csupán magam miatt írom le, hanem mindenki másért, aki ebben az országban él. Amiatt ami velem történt, valaki könnyen az életét is elvesztheti.

Augusztus hetedikén pokoli fájdalmakra keltem

Nem sokkal később az engem ápoló kedvesemmel együtt mentő vitt be a Szent János kórházba, ahol vizsgálatok során kiderült, hogy vesekövem volt. Pár nappal később szerencsére “ki is jött”. Ez majdhogynem lényegtelen, csupán némi kontextus.

A vizsgálatokat a vese-tájéki fájdalmak miatt az urológiai osztályon végezték el. Többek között meg is röntgeneztek. Ezzel nem lett volna baj, ha a minimális követelményeknek eleget tesznek, és megkapom azt a bizonyos felsőtestre öltendő mellényt, amit alhasi és környező területek röntgenezésénél kötelező szinten használni szoktak. Én ezt nem kaptam meg. Semmi nem választotta el a testemet a sugárzástól.

Ennek sajnos súlyos egészségügyi következményei lehetnek

A tudomány jelenlegi állása szerint ha az ember ilyen és ehhez hasonló sugárzásnak van kitéve, az a rák kialakulásának esélyét 40%-kal, a tumorokét 50%-kal, a leukémiáét pedig 70%-kal növeli.

Az alhasi területeken történő röntgenezés, (ha az ember nincs védőfelszerelésben, pl. a fent leírt mellényben) vezethet akár diabétesz kialakulásához, sztrókhoz, szívbetegségekhez.

Továbbá az olyan régi röntgengépek,

mint amik hazánkban működnek 20-szor vagy akár 30-szor kártékonyabbak az emberi testre, mint a modern gépek, amik abszolút elérhetőek olyan “nyugati” országok számára, mint amilyenek mi is vagyunk.

Reményeim szerint nem lesznek életemet sújtó problémáim, mert amikor csak tehetem sportos, egészséges életmódot élek.
Sajnos vannak olyanok, akik ezt nem így teszik, vagy akár nem is tehetik. Nem gondolom, hogy ezért büntetésül rákot, vagy sztrókot érdemelnének.

Ha valakinek van elképzelése, hogy mi, egyszerű közemberek

hogyan tudnánk elérni, hogy ez másokkal ne történhessen meg, az kérem ne habozzon velem megosztani. Vigyázzunk egymásra! …mert ha nem tesszük, és ez így folytatódik, akkor lassan kórházba már tényleg csak megdögleni járunk.

Forrás

megosztás

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. apeeng

    2019.09.04 17:02 at 17:02

    lehet, hogy elkerülte a figyelmem…ott tetszett- e reklamálni a felvétel előtt-alatt-közben?…mert így utólag csak rémüldözhetünk, remélve, hogy nem károsodott a szervezete….
    Mindenesetre tanulságos.

  2. Vagyok aki vagyok

    2019.09.24 09:14 at 09:14

    Vajon a kormány tagjainak a VIP kártyás ellátása is ilyen röntgenmatuzsálemekkel folyik?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük