Budapesti hétköznapok
Csütörtökön rendkívüli szünet a Karinthy Frigyes Gimnáziumban a kirúgások után
Rendkívüli szünetet rendeltek el a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban azután, hogy az iskola hat tanárát elbocsátották polgári engedetlenség, vagyis a részvétel miatt a magyarországi pedagógusok hónapok óta tartó tiltakozó akcióiban – értesült a Népszava.
Rendkívüli szünetet rendeltek el a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban azután, hogy az iskola hat tanárát elbocsátották polgári engedetlenség, vagyis a részvétel miatt a magyarországi pedagógusok hónapok óta tartó tiltakozó akcióiban – értesült a Népszava.
Polgári engedetlenségi mozgalomba kezdenek a Tanárok a tanárokért és a Pedagógus Egység tagjai is. Úgy tudjuk, elsősorban budapesti és szegedi pedagógusok vehetnek részt az akcióban. A tárgyalások még zajlanak a tanárok között, de információink szerint
az elképzelés az, hogy csütörtöktől, a mostani kirúgások hatására, határozatlan ideig tartó munkabeszüntetésbe kezdenek.
A kiváltó ok
Szerdán kora délután egy belügyminisztériumi közleményből derült ki, hogy hogy három budapesti gimnáziumból összesen nyolc tanárt rúgtak ki polgári engedetlenségért. A hat karinthys mellett hasonló sorsra jutott a Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik angol szakos tanára és az Eötvös József Gimnázium egyik biológia szakos tanára is. A bejelentést hatalmas felháborodás követte, szerda este több százan tüntettek a Belügyminisztérium épülete előtt, a Széchenyi téren, a demonstráción pedig a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik tanára, Berta Beáta közölte, hogy
a pedagógusok nagy része csütörtöktől határozatlan idejű polgári engedetlenségbe kezd.
Korábban Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester egy Facebook-posztban azt írta, hogy az önkormányzat félretett 10 millió forintot a tiltakozó akciókban résztvevő pedagógusoknak, ő pedig a képviselő-testület elé viszi a kérdést, hogy a most kirúgott hat tanár részesüljön 1-1 millió forintos támogatásban ebből a keretből. Az iskola pedagógusait a múlt héten kerületi díszpolgári címre is felterjesztették.
Előzmények
A Karinthy Frigyes Gimnáziumban zajló tiltakozás régóta szúrja a Külső-Pesti Tankerületi Központ szemét, azóta biztosan, hogy az iskola október 5-én beszállt a pedagógusok világnapján rendezett megmozdulásokba, egyik tanára pedig közzétett egy videót arról, hogy bár magyarországi és nemzetközi tanulmányi versenyeken kiválóan szereplő diákjai vannak, az épület folyamatosan beázik, penészedik és pusztul. Október 6-án Hutai László igazgatót be is hívták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet azzal, hogy azokat adja át annak a 24 tanárnak, akik részt vettek az október 5-én polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. Másnap több százan, pedagógusok, szülők és támogatók a tankerület épületéhez vonultak, hogy személyesen Rábel Krisztinától vegyék át a polgári engedetlenségben részt vevő tanároknak címzett levelet.
A tankerületi vezetőről azóta kiderült, hogy 2021 végén 1,59 millió forintos jutalmat vett fel.
Friss
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése