Connect with us

Kerítésen innen

Rétvári! Ma sem készült, leülhet: egyes!

Megosztás

Rétvári Bence kdnp-s államtitkár mindenhez IS ért. Ungár Péter LMP-s képviselő írásbeli kérdésével lehetőséget adott a közszolgának, hogy bizonyítsa: biológiából legalább annyira a szeren van, mint teológiából. Megmagyarázta, miért nem lehet közös gyereke a homoszexuális pároknak.

Ugye Ungár, erre nem gondoltál?

Rétvári ezután felidézte, hogy az örökbefogadás személyi feltételeiről a Ptk. rendelkezik, és eszerint

„kizárólag házastársak által van lehetőség közös gyermekként történő örökbefogadásra, az élettársi vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek erre nincs lehetősége.

A legjobb azonban csak ezután jött!

Rétvári a következőt üzente a melegségét nyíltan felvállaló Ungár Péternek:

„Ha Ön nem képzelt helyzetből, hanem a mai magyar valóságból indul ki, akkor láthatja, hogy – főként meddőségi okokból – egy örökbefogadó házaspár helyén több másik is vár az örökbefogadás lehetőségére. Az örökbefogadás esetén mindenekfelett a gyermek érdekét kell nézni, erre utalt Házelnök úr is. A gyermek számára legnagyobb érzelmi biztonságot jelentő örökbe adás az elsődleges, ami az anyát és az apát jelenti”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük