Ez a nap
Gyanús ingatlanügyek állhatnak a gyáli autós üldözés és lövöldözés hátterében
R. Antal hatodmagával vehette üldözőbe egy vele rivalizáló család fejét, aki egyedül utazhatott abban a Mercedesben, amelyet leszorítottak az útról. A Blikk értesülése szerint mindkét család több gyanús ingatlanügyben érintett. A rendőrség emberölés kísérletével gyanúsít három gyáli verekedőt
Ildikó, az ügy egyik szereplője azt mondta a lapnak: ő és bátyja részben örökölt egy-egy ingatlant, de bátyja sokat ivott. Egy család megkörnyékezte, és az egyik házra először albérleti, majd elővásárlási, a másikra életjáradéki szerződést írattak vele alá. Utóbbi aláírása után kék-zöld foltokkal, monoklival került kórházba, majd tíz nappal később rosszul lett és a kórházban meghalt.
Ildikó ezután komoly fenyegetéseket kapott annak a férfinak a feleségétől, akit épp most is keres a rendőrség, miután eltűnt a gyáli lövöldözés után. Bátyja tulajdonrészeit ő örökölte, az életjáradéki szerződést pedig megtámadta a bíróságon, így az egyik ingatlanban R. Antalék tulajdonjogát felfüggesztették. A másik házból is próbálta őket kitenni, de ők nem távoztak.
A szombati balhé után eltűntek a házból, akkor cseréltettük le a zárakat, mondta a lapnak a nő. R. Antalt, mint feltételezett elkövetőt, szombat óta keresi a rendőrség. A Blikk azt írja: a férfi családja több, hasonló ingatlanügyben érintett.
A gyáli üldözésben érintett Mercedest egy férfi vezette, akiről R. Antalék azt feltételezték, hogy nyomoz utánuk és ő látja el információkkal Ildikót. A Mercedes sofőrje gumilövedéktől és kardtól is szenvedett sérülést. Egyébként ő is hasonló szerződésekkel szerez ingatlanokat a környéken.
Így működik az életjáradéki szerződés
Az életjáradéki szerződés alapján a szerződést kötő fél az eredeti tulajdonosnak általában havi fix összeget fizet, hogy aztán a tulajdonos halálát követően annak tulajdonát ő örökölje.
Emberölés kísérletével gyanúsítanak három gyáli verekedőt
Emberölés kísérletével gyanúsítanak három embert azok közül, akik szombaton összeverekedtek Gyálon egy közlekedési baleset helyszínén – közölte honlapján a rendőrség.
A keddi tájékoztatás szerint a Pest megyei nyomozók az ügyben egy 39 éves, egy 35 éves és egy 21 éves gyáli férfit hallgattak ki gyanúsítottként aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt, majd mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Mint írják, további négy felnőtt férfi és egy fiatalkorú fiú ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, de ők szabadlábon védekeznek.
A verekedésben résztvevők egyike feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből több lövést is leadott. A Dabasi Rendőr-főkapitányság eredetileg garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.
(Forrás: Blikk, MTI)
Szerző
Friss
- Erre gondolt miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja