Connect with us

Ez a nap

A gyámhivataltól rettegett az unokájával vonat elé ugró nő

Négyéves unokájával együtt vonat elé ugrott a horti nő
Megosztás

Borzasztó nyomorban élt és folyamatos harcban volt a gyámhivatallal az a 49 éves horti nő, aki szombaton négyéves unokájával a karján egy robogó tehervonat elé lépett.

F. Erika intézetben nőtt fel, fiatalon szülte meg lányát, Brigittát, aki nyitott gerinccel született, így szinte egész gyerekkorát kórházban töltötte. Brigitta után Erikáéknak egy fiuk is született. Miután Erika férje meghalt, az asszony magára maradt a létfenntartásért vívott harcban. Sosem hagyta magára tolószékbe kényszerült gyermekét, de egész életében harcolnia kellett a gyámüggyel, mert félő volt, hogy szegényes életkörülményeik miatt állami gondozásba veszik Brigittát.

Amikor négy éve megszületett az unokája, Benett, újra a gyámüggyel kellett küzdenie. A hivatal szakemberei heti rendszerességgel jártak a családhoz ellenőrizni a lakhatás körülményeit. „Ebbe a több évtizede tartó csatába fáradhatott bele” – mondta a Blikknek a család ismerőse, egy csak Zsoltként megnevezett férfi, aki Benett születése után felajánlotta, hogy Erikáék ingyen lakhassanak a házában.

Erika élettársa, István sokkos állapotban van.

– Most akartunk összeköltözni, erre ilyen szörnyűséget tesz! Mondtam, hogy a kisfiút is hozhatja. Szombaton még elmondta, mit főz majd estére. De mire hazaértem, már a rendőrök vártak – sírta el magát István.

A Blikk megkereste az illetékes gyámhivatalt, de nem akartak nyilatkozni.

(Forrás: Blikk)

Kapcsolódó:

Frissítve! Négyéves unokájával együtt vonat elé ugrott egy nő

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük