Kiemelt hírek
Robbanás Ausztriában
Robbanás történt kedden a legjelentősebb osztrák földgázelosztó terminálon Alsó-Ausztriában: egy ember meghalt, legalább 20-an megsérültek.
A falu 192 fős lakosságát evakuálták, folyamatosan keresik a túlélőket.
A robbanás reggel háromnegyed kilenckor történt, és hatására tűz keletkezett a Baumgarten an der March településen található létesítményben. A terminál közel van a szlovák határhoz, Pozsonytól mintegy 30 kilométerre észak-nyugatra található.
Az osztrák közszolgálati tévé, az ORF, honlapján azt írta, hogy számos tűzoltókocsi vonult a helyszínre, két mentőhelikopterrel együtt. Egy égési sérültet egy bécsi kórházba szállítottak.
A robbanás oka egyelőre ismeretlen
A terminált üzemeltető OMV szóvivője azt mondta, hogy a robbanás oka egyelőre ismeretlen. A területet lezárták, és a rendőrség arra kért mindenkit, hogy kerüljék el a környéket.
A földgázelosztó az európai hálózatnak is fontos része, Ausztriában pedig a legfontosabb földgázátvevő helynek számít. Többek között Oroszországból és Norvégiából is érkezik ide gáz, amelyet aztán megmérnek, megvizsgálnak és továbbszállítanak. A területen nagyjából 50 ember dolgozik.
(forrás: Blikk, MTI)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…