Ez a nap
Robog felénk a vihar – pontosan látszik, mikor ér ide

Az Időkép azt írja, hétfőn sok lesz a napsütés, 23-31 fok várható, keleten, délkeleten lesz a legmelegebb. Késő este éri el az északnyugati határt a hidegfront.
Keddre virradóan viharos északnyugati széllel megérkezik a hidegfront
A legtöbb csapadék délnyugaton eshet, sokfelé várható zápor, a nap első fele lesz csapadékosabb, esetleg az ég is megdörrenhet. Jócskán visszaesik a hőmérséklet, délután mindössze 12-18 fok várható.
A Kiderul.hu térképén látható, hogyan tör be az országba a hidegfront.
Éjszaka markáns hidegfront érkezik. Hatására ÉNY-ira fordul, megerősödik, a Dunántúl északi térségében viharossá fokozódik a szél. A délutáni felhőzet lecsökken, de nyugat felől újabb erős felhősödés várható. Éjfélt követően, délnyugaton tartósabb, kiadósabb eső is kialakulhat. Másutt csak elszórtan fordul elő, jelentéktelen zápor.
Kedden hidegfront alakítja időjárásunkat.
Délelőtt még erős lökésekkel kísért ÉNY-i szél fúj, majd a délutáni órákban már mérséklődik, gyengül a szél ereje. Kezdetben erősen felhős égbolt várható országszerte. Többnyire csak kevés, szórványos eső, zápor fordul elő, a délnyugati országrészben van esélye pár órás, tartósabb esőnek. Délután, a keleti országrész fölött felszakadozik a felhőtakaró, kisüt a nap, míg nyugaton is vékonyodni kezd, csökken a felhőzet. Eső már nem valószínű.
Jelentősen, helyenként több mint 15 fokot esik vissza a hőmérséklet a hétfői értékekéhez képest.
Legvalószínűbb folytatás
Szerdán napközben gyenge, D-ies légmozgás, majd este ismét élénkebb É-i szél várható. Az ország északi harmadán borongós, hűvös idő a valószínűbb, napközben csak záporokkal, szemerkélésekkel, éjjel viszont tartósabb eső is kialakulhat. Ezzel szemben délen naposabb, melegebb idő ígérkezik, számottevő csapadék nélkül.
Csütörtökön, pénteken, szombaton nagyrészt felhős, alkalmanként és helyenként szakadozottabban, vékonyabban felhős, változóan napos idő a legvalószínűbb elszórtan záporokkal, kisebb esőkkel. Napokig jelentős, gyakran 10 fokot meghaladó lesz a hőmérséklet különbség az északi, hűvösebb és a déli, melegebb országrész között. Északon lehetnek csendesebb esők, míg délen zivatargócok is kialakulhatnak délutánonként.
Vasárnap előreláthatólag csökken a felhőzet, országszerte kellemesen enyhe, napos időre van kilátás. Elvétve, főként délen és a középső országrészben lehet egy-egy futó zápor.
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban