Connect with us

Kerítésen innen

Rogán-okosságok a pulpitusról

Rogán úr, már egy széljegyzet sem maradt a Finkelstein-itinerből, amit használni tudna?
Megosztás

Az Orbán-kormány több minisztere is előadást tart a hét végi Tranzit Fesztiválon, pénteken délelőtt elsőként Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője lépett a pulpitusra, hogy „a veszélyek korában” a magyar gazdaság esélyeiről beszéljen Vihar, sziget című előadásában.

Egymás közt….

A miniszterelnök kabinetfőnöke azzal kezdte, hogy kijelentette, Magyarország még mindig munkaalapú társadalom. Elmondása szerint Magyarországon ma 1,1 millióval kevesebb a szegénységben élő ember mint 2015-ben. Rogán ezután felvázolta, hogy szerinte mi a magyar gazdaságpolitika négy alappillére és eddig mit értek el vele:

  • Munkáltatói adóterhek csökkentése: 28,5 százalékról 13 százalékra.
  • Egykulcsos adórendszer: ami szerinte az egyenlőség kulcsa, a legigazságosabb rendszer.
  • Adóterhek csökkentése: ami pozitívan befolyásolta a keresetek alakulását.
  • Minimálbér illetve garantált bérminimum növelése: 2010-hez képest a havi bruttó minimálbér 73.500 forintról 266.800 forintra, míg a garantált bérminimum 89.500 forintról 326.000 forintra nőtt.

Rogán azt is kijelentette, hogy „a bruttó- átlagkereset növekedése is folyamatos”.

Mindig ér minket egy támadás, hogy a minimálbér Európában az egyik legalacsonyabb. Valójában jóval többen vannak garantált bérminimumon, tehát a nagyobb összegen, ami azért nem olyan rossz

– tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a kormány gazdaságpolitikájának következő fontos lépése, hogy hozzá kell zárni a minimálbért a bérminimumhoz.

Családpolitika

Arról is beszélt, hogy az utóbbi évek legfontosabb filozófiája a családpolitika, ami minden mást megelőz.

Azt akarjuk, hogy aki családot vállal ne kelljen elszegényednie. Nálunk nem a szociálpolitika az első, hanem a családpolitika.

A legfontosabb céljaik között szerepel a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázása Rogán elmondása szerint. Hozzátette, hogy Magyarország folyamatosan javított a helyzetén gyermekvállalási szempontból, amit ugyan derékba tört a koronavírus-járvány, de 2021-óta továbbra is az EU-átlaghoz képest jobb a hazai születésszám.

Energiaszuverenitás, rezsicsökkentés

„Itt egy szuverén gazdaságpolitikának kell szuverén döntéseket hoznia”.

A miniszter szerint a magyar családok több, mint 80 százaléka még mindig a rezsicsökkentett árat fizeti, mindenki megkapja a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás mértékéig, így az is jól jár, aki azon felül fogyaszt. Mutatott egy grafikont, amelyen az látszott, hogy az Európai nagyvárosok közül Budapesten a legalacsonyabbak az energiaárak.

Veszélyek kora

Rogán összegezte, hogy az elmúlt évek hatalmas terhet róttak az országra és a gazdaságra, de sikeresnek ítélte az ezekkel való küzdelmet.

A járvány mindenhol visszavetette a gazdasági teljesítményt, a háború és az annak nyomában következő infláció és az energiaválság egymással átfedésben nyomasztották az országot és Európát.

Rogán szerint a háborús inflációt már sikerült csökkenteni, az a kérdés, hogy milyen gyorsan tudjuk letörni a még mindig magas kamatlábakat. Az viszont – ahogyan fogalmazott – a jegybank szuverén döntése, hogy milyen óvatosan cselekszik ennek ügyében.

„Békeköltségvetés”

Egy békeköltségvetés ott vannak az asztalfiókban. De ehhez béke kell. Ebből pár dolgot meg fogunk tudni valósítani, de többre is képesek vagyunk, ha béke lesz

– jelentette ki a szomszédban dúló háború témájára térve. Ennek a részei a családi adókedvezmények megduplázása, az otthonteremtési támogatások megemelése, a kisvállalkozások támogatása, a minimálbér és a bérminimum egy szintre emelése és egy új hitellehetőség bevezetése:

„Megvizsgáljuk egy szakmunkáshitel indítását, ami a diákhitellel azonos feltételekkel működne”.

Rogán úgy látja, mindennek az alapja a szuverén gazdaságpolitika, ez biztosítja ma az ország stabilitását. A szuverén gazdaságpolitika lényege pedig a miniszter szerint, hogy

„nem erős gazdasági érdekcsoportok mondják meg globális oldalról, hogy mi a helyes gazdaságpolitika, hanem egy ország maga dönthet, hogy melyek az ő szuverenitásának alapvető elemei”.

Mi jelenti a veszélyt erre a stabilitásra?

Rogán szerint az Európai Bizottság. A bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) Rogán elmondása szerint ugyanis azt javasolja a kormánynak, hogy:

  • a támogatott energiaárakat (vagyis a rezsicsökkentést) töröljék el
  • szüntessék meg a társasági adót és a 13. havi nyugdíjat
  • vezessenek be kétkulcsos adórendszert
  • emeljék a nyugdíjkorhatárt
  • és az ingatlanadók mértékét.

Mindeközben a kivetítőn egy Magyar Péter és Ursula von der Leyen bizottsági elnök találkozójáról készült fotó volt látható.

„A magyar nyelvben van különbség aközött, amikor egy hölgynek kezet csókolunk és amikor elé kézcsókra járunk. Az első egy szuverén cselekedet, a másiknak pedig ez a gazdaságpolitika lesz az eredménye”

– fűzte hozzá Rogán.

Akkumulátorgyárak

A miniszter szerint sokakban felmerül a kérdés, hogy szükségünk van-e akkumulátorgyárakra, majd egy grafikont mutatott, amelyen az látszott, hogy a világon folyamatosan nő az elektromos autók eladása, míg éppen Németországban jelenleg visszaesőben van, addig Kína folyamatosan tör előre.

„Azt azonban senki nem vitatja, hogy az autógyárak jelentősen hozzájárulnak a gazdasági teljesítményünkhöz és kiépült körülöttük egy gazdasági kultúra. Ennek hatására idehoznak egyre több fejlesztést is. A tárolás mellett a feldolgozás infrastruktúráját is ide kell hozni”.

Az állam digitalizációja

Menetrend szerint a Digitális Állampolgárság Programot (DÁP) szeptember első hetétől aktiválják majd, kezdetnek pár ezres nagyságrendben fogják felvenni a már jelentkezett embereket. Szerinte ez lesz a legbiztonságosabb és legkényelmesebb módja a személyazonosság igazolásának. Elég lesz csak egy QR-kód, a rendőröknél ott van a technológia előkészítve, használatra vár.

De nemcsak a személyazonosság igazolására lesz alkalmas, hanem időpontfoglalásra és elektronikus dokumentumok lekérésére is és digitális aláírásra. Először a legtöbbet kikért dokumentumot, az erkölcsi bizonyítványt lehet majd letölteni a felületről.

Majd hozzátette:

Szépen lassan, ha módot kapok rá, ki fogom vezetni a hagyományos okmányokat, a személyi és az útlevél marad. A többire nem lesz szükség.

Előadását azzal fejezte be, hogy szerinte

2025 második felére túl tud lendülni az ország az összes válság következményein.

A teljes előadás:

Magyar Péter a dolgok ütőeréről….

„Hallod-e te Rogán Antal?! Látom fotókat mutogatsz, miközben össze-vissza beszélsz. Gyere, nézegessünk együtt fotókat magyar kórházakról! Miközben te 100 milliárdokat szórsz ki a haverjaidnak a hazugság propagandára, aközben magyar gyerekek és felnőttek ilyen körülmények között kénytelenek “gyógyulni”. Miközben te közpénzen lesifotósokat küldesz rám, aközben gyerekkórházakban nincs fertőtlenítőszer a mosdókban.

Mit gondolsz, meddig fogják ezt még tűrni a magyar emberek? Ha nem vagy gyáva, üljünk le élő adásban tisztázni, hogy pontosan mi is veszélyezteti Magyarország szuverenitását és a magyar emberek életét. Ne légy gyáva, Tóni!”

reagálta a fentiekre Magyar Péter.

Szerző