Kerítésen túl
Rogánba törhet a Trump-bicska?
„…más szelek fújnak Washingtonban, azt világosan bizonyítja az a tény is, hogy néhány perccel ezelőtt az amerikai pénzügyminisztérium közölte, hogy Rogán Antalt levették a szankciós listáról” – jelentette Szijjártó Péter a hét elején. Azt is megemlítette, hogy kirívó volt a gyorsaság és, hogy nem igazolt „korrupció-mentessége volt az ok, hanem a politikai érdek-változás.
Igen ám, de….
„A Politico magyar idő szerint tegnap éjjel megjelent nemzetbiztonsági hírlevelében demokrata szenátorok élesen bírálják a Trump-kormányzatot, mivel az állításuk szerint törvénysértő módon vehette le Rogán Antalt, Orbán Viktor legbefolyásosabb miniszterét a Magnyickij szankciós listáról„
– hívta fel a figyelmet Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója közösségi oldalán.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Törvényes, vagy törvénytelen?
Jeanne Shaheen New Hampshire-i és Elizabeth Warren Massachusetts-i demokrata szenátorok a Politico NatSec Daily hírlevelének tett nyilatkozatukban kijelentették, hogy a Trump-kormányzat döntése, miszerint a Rogán Antal ellen korrupció miatt bevezetett szankciókat mindössze három hónappal azok bevezetése után feloldották,
„aláássa az Egyesült Államok hitelességét a korrupcióellenes politika terén”.
Shaheen a Szenátus Külügyi Bizottságának, míg Warren a Szenátus Bankügyi Bizottságának a vezető demokrata tagja (“ranking member”, az ellenzékben lévő demokraták elsőszámú képviselője). A két szenátor továbbá azt is kijelentette, hogy a lépés megsérti az egyik kulcsfontosságú szankciós törvényt, az úgynevezett Magnyickij-törvényt, amely előírja, hogy a kormányzatnak legalább 15 nappal a szankciók feloldása előtt értesítenie kell arról a Kongresszust.
„Rubio külügyminiszter állítólagos indoklása a szankciók megszüntetésére nem felel meg a Kongresszus által törvénybe foglalt kritériumoknak”
– írták a szenátorok.
„Amíg nem teszi meg a szükséges lépéseket a Kongresszus felé a döntés indoklására, ez a lépés törvénytelen.”
Valóban, a Magnyickij-törvényben az alábbi, 15 napos előírás szerepel a szankciók megszüntetéséről, és a demokrata szenátorok állítása szerint ezt a Trump-kormányzat nem tartotta be:
„A szankciók megszüntetése. — Az elnök megszüntetheti az e szakasz alapján kiszabott szankciók alkalmazását egy személlyel szemben, ha megállapítja, és legkésőbb 15 nappal a szankciók megszüntetése előtt jelentést tesz a megfelelő kongresszusi bizottságoknak arról, hogy:
(1) hiteles információk állnak rendelkezésre arról, hogy az érintett személy nem vett részt abban a tevékenységben, amely miatt a szankciókat kiszabták;
(2) az érintett személyt megfelelő módon felelősségre vonták azért a tevékenységért, amely miatt a szankciókat kiszabták;
(3) az érintett személy hitelesen bizonyította, hogy magatartásában jelentős változás történt, megfelelő következményeket viselt az érintett tevékenység miatt, és hitelesen elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben nem vesz részt az (a) bekezdésben leírt tevékenységben; vagy
(4) a szankciók megszüntetése az Egyesült Államok létfontosságú nemzetbiztonsági érdekeit szolgálja.”
Ez Rogánnak sem jó….
Részletkérdés, de a Rogán elleni szankciókat a hivatalos indoklás szerint nem az 1-3. pont valamelyike miatt szüntették meg – tehát ezzel nem azt mondta ki a Trump adminisztráció, hogy Rogán mégsem korrupt –, hanem mert megváltozott az amerikai külpolitika és ezzel az Egyesült Államok „nemzetbiztonsági érdekei”.
Bármiféle bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy Rogán vajon a törvényeknek megfelelően került-e le a szankciós listáról, rendkívül rosszul jön az érintettnek, ugyanis a nemzetközi intézmények – például bankok – ilyesfajta bizonytalanság esetén is gyanakodva tekintenek az érintettre.
A Trump-adminisztráció számára pedig az jelenti a dilemmát, hogy
ha Marco Rubio külügyminiszter a szenátorok figyelmeztetése után, utólag küld hivatalos értesítést a Kongresszus bizottságainak a szankciók megszűnéséről, azzal elismeri ezt az eléggé blőd hibát. Ha viszont ezt nem teszi meg, akkor a döntés törvényességét jogilag is kikezdhetővé teheti.
Szóval úgy néz ki, Rogán szankció-sztorija Trumpék amatőrizmusa miatt még nem teljesen ért véget.”
Friss
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében