Connect with us

Sport

Rossi: Csalódott vagyok, mert figyelmetlenségekből kaptunk gólokat

Megosztás

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Montenegró vendégeként a csütörtöki barátságos mérkőzésen Podgoricában.

Nagyszerűen kezdett a magyar válogatott,

ugyanis első támadásából gólt szerzett Holender révén, aki először volt eredményes a nemzeti együttesben. Nem sokkal később pedig Holman keresztlécre lőtt egy szabadrúgást. Az álmosan kezdő hazai csapat aztán felébredt és a tizedik perctől átvette a játék irányítását, s bár kétszer Dibusz bravúrosan védett, a harmadik ziccert – egy gyönyörű támadás végén – már ő sem háríthatta, mert a korábban Újpesten is futballozó Kosovic kilőtte a bal sarkot. Az egyenlítést követően valamelyest megint aktívabbá vált Marco Rossi szövetségi kapitány csapata, így mindkét fél előtt adódott kisebb-nagyobb lehetőség, de az eredmény nem változott a szünetig.

A második félidőt is a magyarok kezdték jobban, ám

Sigér és Kovács próbálkozását is védte Petkovic. A kezdeti vendégrohamok után nagyon visszaesett a meccs színvonala, de ehhez nagyban hozzájárult a sok csere is, ami miatt nem alakult ki folyamatos játék, egyedül Dzsudzsák szabadrúgása volt veszélyes ebben a periódusban. Az utolsó negyedórához közeledve Montenegró váratlanul 11-eshez és ezáltal vezetéshez is jutott. A hajrában igazi helyzetei a hazaiaknak voltak, akik többször átrohantak a kinyíló magyarokon, azonban Dibusz bravúrjainak köszönhetően nem született újabb gól.

Kovács István helyzete. Fotó: MLSZ

– Csalódott vagyok, mert figyelmetlenségekből kaptunk gólokat, ilyesmi nem történhet meg nemzetközi szinten, ehhez hasonló hibákat nem fogadok el egyetlen mérkőzésen sem – értékelt a mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány. – A találkozó elején jól játszottunk, az utolsó tíz percet leszámítva több helyzetünk volt, mint a hazaiaknak, de amikor már kevesebb erőnk jutott a letámadásra, veszítettünk a lendületünkből. Ez a mérkőzés egyértelmű jelzéseket adott egyes játékosok teljesítményéről a nemzetközi szinten. Hárman debütáltak a csapatban, Gazdag Dániel jó meccset játszott, Sigér is jó munkát végzett, Ferenczi Jánosnak voltak ugyan nehézségei, de ő is büszke lehet arra, hogy bemutatkozhatott a válogatottban. Most már a szlovákok elleni mérkőzésre koncentrálunk, az a meccs egész más szint lesz, össze sem hasonlítható a maival. Az mindenképpen tanulságként szolgál a mai összecsapásból, hogy elegendő egyetlen kihagyás, elcsúszás a védekezésben ahhoz, hogy elveszítsük a mérkőzést.

A magyarok három újoncot avattak

a kezdő Gazdag Dániel, illetve a csereként beállt Ferenczi János és Sigér Dávid révén, utóbbi lett az ezredik játékos, aki pályára lépett a nemzeti együttesben.

A magyar válogatott továbbra is nyeretlen Montenegró ellen: egy döntetlen mellett másodszor kapott ki. A hazaiak kispadján győzelemmel debütált Faruk Hadzibegic szakvezető.

Kosovic és Kleinheisler. Fotó: MLSZ

A magyar csapat hétfőn Szlovákiát fogadja sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Groupama Arénában.

Montenegró-Magyarország 2-1 (1-1)
Podgorica, 4000 néző, v.: Dimitar Meckarovski (macedón)
Gól: Kosovic (32.), Mugosa (75., 11-esből), illetve Holender (2.)
Montenegró: Mijatovic (Petkovic, a szünetben) – Marusic (Mugosa, 55.), Simic (Lagator, 66.), Tomasevic, Radunovic – Vukcevic (Jankovic, 77.) – Boljevic, Kosovic (Hocko, 59.), Savicevic, Haksabanovic (Jovovic, 72.) – Beciraj.
Magyarország: Dibusz Dénes – Bese Barnabás, Lang Ádám, Baráth Botond (Willi Orbán, 46.), Korhut Mihály (Ferenczi János, 61.) – Gazdag Dániel (Kovács István, a szünetben), Holman Dávid (Varga Roland, 64.) – Németh Krisztián, Kleinheisler László (Sigér Dávid, 46.), Nagy Dominik (Dzsudzsák Balázs, 69.) – Holender Filip.

Forrás: MLSZ/MTI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük