Bulvár
Filmkritikus: rosszul instruált színészek szenvednek a kisiskolás szintű dialógusokkal rettenetesen ronda felvételeken, ez az Aranybulla
A Duna TV által karácsonyi ajándékként indított limitált széria első része megdöbbentő produktum. Az ideológiai nyomás azonnal robban, hiszen azt mindenkinek tudni kell, hogy III. Béla király korában Magyarország volt Európa egyik legfontosabb állama, a négy királyság egyike, de mivel a három másik nem volt érdekelt, a magyaroknak kellett megvédeniük Európát a keleti veszedelemtől, de főleg a muszlim előretöréstől – már csak az hiányzik, hogy lábjegyzetben kiírják, hogy „mint ma is” – írta Csákvári Géza Népszavában megjelent kritikájában az Aranybulla-t látva.
A Duna TV által karácsonyi ajándékként indított limitált széria első része megdöbbentő produktum. Az ideológiai nyomás azonnal robban, hiszen azt mindenkinek tudni kell, hogy III. Béla király korában Magyarország volt Európa egyik legfontosabb állama, a négy királyság egyike, de mivel a három másik nem volt érdekelt, a magyaroknak kellett megvédeniük Európát a keleti veszedelemtől, de főleg a muszlim előretöréstől – már csak az hiányzik, hogy lábjegyzetben kiírják, hogy „mint ma is” – írta Csákvári Géza Népszavában megjelent kritikájában az Aranybulla-t látva.
Rákay -tudják, a kétmilliót vizionáló- a milliárdos „elsőfilmes”
Ha maradnánk az ismeretterjesztésnél, akkor lehetett volna az Aranybulla közszolgálati tévés produkció, de mivel nagybetűs film akar lenni, zavarba ejtő elegyet kell elviselnie nézőnek.
Igazi rendező, operatőr és forgatókönyvíró hiányában színházi környezetben is teátrálisnak számító szituációk követik egymást rettenetesen ronda felvételeken rosszul instruált színészek szenvednek a kisiskolás szintű dialógusokkal.
-folytatódik a kritika. A Klubrádióban Bolgár Györggyel cserélt eszmét Csákvári, ahol kifejtette:
„Vannak hagyományaink az ilyen minőségű filmek terén, de azt nem gondoltam volna, hogy egyszer még visszasírom Koltay Gábort és művészetét, a Sacra Coronát, vagy a Honfoglalást”
– mondta, hozzátéve:
„az Aranybulla annyira igénytelen, hogy hihetetlen. Látványos pénzégetés. Nagyon várom azt a konzervatív, nemzeti érzelmű alkotót, akiről végre kiderül, hogy tehetséges. Nagy hiány van belőlük a nemzeti fronton”.
https://www.youtube.com/watch?v=kAigVvyyZ9Y
A Youtube-ra feltöltött részhez nem kommentelt senki, aminek az lehet az oka, hogy a feltöltő kikapcsolta a hozzászólás lehetőségét. Mindössze 30 kedvelés a jelenlegi „eredmény”.
„…vállalhatatlan….
Lehet, hogy a megrendelőt, az vezérelte: csinálunk egy filmet az Aranybulláról, ezzel terjesztjük, amit gondolunk: Magyarország volt az első jogállam Európában, még a Magna Chartát is megelőzve. Ennek az ősi jogállamnak pedig a mai Magyarország a letéteményese. Mintha politikai megfontolások alapján készíytenének filmet, és nem is számít, hogyan gányolják össze – vetette fel a műsorvezető, amivel Csákvári mélységesen egyetért. Megjegyezte azonban: még csak nem is ez bántja a legjobban, hanem az, hogy más nem készíthet Magyarországon filmet. „Ha mondjuk odament volna az Oscar-díjas Nemes Jeles László, hogy ő bizony készítene egy filmet az Aranybulláról, nem biztos, hogy átment volna a rostán”
– érzékeltette, mit gondol Csákvári a honi kondíciókról.
„És az ugyancsak Rákay Philip által jegyzett Petőfi-film még csak ezután jön”
– emlékeztetett a kritikus. A film trailerét nézve az volt a benyomása, hogy ezeknek a moziknak a B-kategóriás hollywoodi filmek az előképei:
„Ezek itt a 80-as évek videótékáinak a legalsó polcokra szorult produkcióit idézik, amelyekben olyan „sztárok” játszottak, mint Michael Dudikoff, vagy Lorenzo Lamas. De az a műfaj már nem létezik”
– összegzett Csákvári Géza.
Emlékeztetőül….
A Kriskó László rendezésében, Rákay Philip produceri munkájával megvalósult sorozat első epizódját karácsony első napján adta a Duna Tv. A történetből két változat lesz:
- egy kimondottan edukációs szándékkal készült dramatizált dokumentum-sorozat és
- egy egész estés nagyjátékfilm.
Előbbi került most adásba, utóbbi jövő áprilisra készül majd el. A dokumentumsorozatban amellett, hogy narrátor mondja fel történelemkönyv-szerűen az eseményeket, illetve különböző szakértők magyarázzák az eseményeket, gyakran játékfilmes jelenetekkel színesítik a „töriórát”. E jelenetek tűnnek fel majd a nagyjátékfilmben is, ott nyilván kihagyva az edukációs eszközöket.
A film költségvetése egymilliárd forint fölött lesz. Tavaly januárban a Filmintézet négymillió forinttal támogatta a forgatókönyv-fejlesztési pályázatot, amelyben forgatókönyvíróként Kis-Szabó Márk és Rákay Philip szerepelt, utóbbi producerként is feltűnik a projektben. Nem sokkal később a Nemzeti Filmintézet bejelentette, hogy 600 millió forintos gyártási támogatást ad a műre.
A szereposztás szerint az idősebb II. Andrást Trill Zsolt, a fiatal királyt Veréb Tamás, Gertrúdot Törőcsik Franciska, János érseket Rátóti Zoltán alakítja. A teuton lovagok vezére Fenyő Iván, az öreg keresztes László Zsolt. Az operatőr Csincsi Zoltán, a rendező Kriskó László.
Elfogulatlan Veréb-vélemény
A II. András királyt játszó Veréb Tamás nyilatkozatát már megítélhetjük, hiszen a játékfilmes jelenetek képi világát már láthatták a tévénézők. Veréb nemrég azt nyilatkozta a hirado.hu-nak, hogy annak
„a képi világa túlzás nélkül felveszi a versenyt a tömegek által rajongott Trónok harcával”.
Döntsön a kedves néző!
Friss
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?