Banánköztársaság
„Van úgy, hogy egy hörcsög pofáiban egy egész ország őrlődik…..”
Lendvai Ildikó posztja vasárnap a józsefvárosi polgármesterválasztás napján készült. Azóta tudjuk már a cikkben említett repedés létrejöttét sikeresen megakadályozták a kormánypárt talpasai és média ugrifülesei. Sára Botond eddigi alpolgármester 62,85 százalékkal győzött és lett Kocsis Máté utóda a polgármesteri székben. Néhányan nem is annyira utódról, mint klónról beszélnek róla.
Ma időközi választások vannak
Az ember azt hinné, miután a Fidesz tönkrenyerte magát áprilisban, és jövőre mindenképpen új önkormányzati választás lesz, most megengedhetik maguknak, hogy tisztességesen játsszanak. De nem. A Józsefvárosban a demokratikus pártok által is támogatott polgármesterjelöltet az apagyilkosságon, olajszőkítésen és lánykereskedelmen túl szinte mindennel megrágalmazták, bár estig még ezek is vígan kiderülhetnek róla. Az csak természetes, hogy Soros-ügynök, támogatja az illegális migrációt, és lévén, hogy szociális szakember, nyilván drogosokat és hajléktalanokat telepítene a kerületbe. Mindezt tetézi, hogy cigányzenekarok léptek fel az egyik kampányrendezvényen, és a fb oldalára feltett egy rapszámot, amit a népszerű Mohamed Fatima énekel (juj!), a zenéjét pedig olyan muzsikus szerezte, aki zenél a Pesti Srácok és társaik által „buzipropagandának” nevezett Billy Eliot c. musicalben (még jujabb!). Az erről szóló leleplező cikk egyik hithű kommentelője meg is jegyzi, mit várjunk a világtól, ha egyszer még a pápa is „niggerek lábát mossa”!
Még jó, hogy a kerületi lap ellenszegült a világ romlásának, és megtagadta a migráns-, drogos-, buzi-, muszlim-, hajléktalan-, cigánysimogató jelölt hirdetésének közlését, míg fideszes versenytársa a lap 8 oldalán csak 22-szer szerepel.
Gondolkodtam, miért ez a gátlástalan élet-halál harc?
Főpróba 2019-re? Vagy már egyetlen pici repedés is veszélyes lenne a Fidesz legyőzhetetlenségének mítoszán? Ez egy olyan Achilles, akinek nem lehet sarka, és kész? Aztán eszembe jutott Bundi, egykori aranyhörcsögünk. Nem lehetett olyan jóllakott, hogy ne tömje tele a két pofáját újabb és újabb tartalékokkal. Van úgy, hogy egy hörcsög pofáiban egy egész ország őrlődik. Nem tehet róla, ilyenek a hörcsögök, mint az alábbi videó is mutatja. Nem mondom, látványnak jópofa. A fogak közé kerülni kevésbé.
Sára Botond (Fidesz-KDNP) nyerte a józsefvárosi polgármester-választást
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…