Sárközy Tamás: Orbánban nagy államférfit látok egy balkáni lótolvaj mentalitásával

Sárközy Tamás halálhíre megrázta a közvéleményt. Megemlékezések, személyes búcsúzások sora jelent meg a sajtóban, amelyek együttesen érzékeltetik, milyen kvalitású tudóstól, és milyen nagy hatású személyiségtől kell elköszönnünk. A nekrológokból szemlézünk.

Méghogy erős és diktatórikus? Dehogy! Gyenge és tehetetlen

Lengyel László hosszú, személyes hangú búcsúztatója a Magyar Narancsban jelent meg, „Az udvari ember elment” címmel. Szemelvények a hosszú írásból:
„Emlékszem, hogy 1972-es vendég tanóráján, a csodált mester, Eörsi Gyula polgári jogi kurzusán már készen kaphattuk tőle az egész életét meghatározó eszmét: Magyarországnak nem az a baja, hogy erős diktatórikus állama van, hanem hogy gyenge és tehetetlen az állama. Márpedig minden mozgás fő hordozója csak az erős, döntésképes állam lehet. Előadásából süvíthetett volna az ellenreform hideg szele, de a minisztériumi ostobaságokról és bürokratikus furcsaságokról előadott végtelenül mulatságos és velejéig cinikus történetek a nevetéstől düledező hallgatókat arról győzték meg, hogy az állam-párt, párt-állam egyik belső kritikusával van dolgunk. Igen, a legélesebb és -pimaszabb hangú kritikusa volt az udvarnak – sokszor az udvari bolond, a „nekem szabad, mert halálosan komolyan csak viccelek” modorában.
(…)
…a 70-es évek végén azt mondta a pártközponti elvtársaknak: csak a helyi elvtársak basznak! Amikor a reformerek a szemére vetették, hogy a vállalati törvény kialakításával az ellenreformot segítette, válasza egyszerű volt: eddig senki sem szabályozta őket, most fogjuk a töküket. Nem volt igaz, de világos válasz volt.”

Hatvanas évek, pesti dolce vita

Az Élet és Irodalom hasábjain Hanák András személyes emlékeiről olvashattunk:
„Egyetemi társai, barátai, ivócimborái nevezték el Gólemnek. Nem a kabbalából lépett elő, hanem a hatvanas évek pesti dolce vita miliőjéből. Bizonyára sokan kívánnak békés nyugalmat számára. Ha jól ismertem, én ennél visszafogottabb lennék. Az összetört Gólem sohasem nyugszik békében. Maradjon meg ingó lépéseivel, könyveivel, kódexeivel, de főleg nemegyszer önmagával is békétlenül, jó emlékezetünkben.” (Hanák András: „Gólem: Sárközy Tamás (1940–2020)„, ÉS, február 14.)

Hosszú Orbán-korszakra rendezkedett be

Lengyel László a Magyar Narancsban, idézett írásában így emlékezik:
„Sárközy államhívő volt, de nem hatalomhívő. A hatalom nem érdekelte. Gúnyolta, vagy hajbókolt előtte, de hidegen hagyta. Az állam erotikája hozta lázba. Az nyűgözte le, ahogyan az állam hatalmas testét mozgásba lehetett hozni – kizárólag a hatalom fülébe súgással, tíz-tizenkét okos ember szikrázó gondolatainak lefordításával a hatalom nyelvére. Az, ahogy az eszme átment az államgépezet gyakorlatába. Ahogy egyre kifinomultabban vagy egyre alpáribban tudott a szakértők és a hatalom között tolmácsolni. Ahogy új közvetítő nyelvet talált. Ahogy az állam a maga ésszerűségében legyőzte az oligarchák vagy a tömegek, a rendek vagy a rebellis köztársaságiak előidézte káoszt.
…
Sárközy Tamás Ferenc József, Horthy Miklós, Kádár János és sajnos Orbán Viktor több évtizedes uralmára volt berendezve.

Ők örök, alternatíva nélküli uralkodók, Sárközy örök, alternatíva nélküli tanácsadó.

A rendszer az indításkor borzasztó, de szépen fejlődik. A jozefinista reformdiktatúra nemkívánatos, mert vagy népfelkeléshez, vagy rendi ellenálláshoz vezet. És elfogadhatatlan a metternichi álló, soha nem mozduló bürokrácia, vagy a Bach Sándor-i erőszakos ellenreformáló rendszer is. Nem ismerte fel, vagy nem akarta felismerni: az Orbán-korszak Bach-korszak, nem leszünk Bach-huszárrá!”
(Lengyel László: „Az udvari ember elment – Sárközy Tamás, 1940-2020”, Magyar Narancs, február 13.)

Javíthatatlan optimista: konszolidációt remélt

A HVG-ben Babus Endre írt „Egy jó házból való úr kalandjai” címmel. A záró gondolatokat idézem:
„A rendszerváltást követően gyorsan kiderült: Sárközy egy nyitott társadalomban is megállja a helyét – sőt. Kivételes munkabírására intézmények épültek (Magyar Jégkorong Szövetség, Magyar Jogász Egylet, Nemzeti Sporttanács). Közben új tanszéket alapított a Műegyetemen, továbbra is kodifikált, rektorként gazdasági főiskolát igazgatott, s végül, de nem utolsósorban iskolateremtő monográfiákat jelentetett meg a kormányzati irányítás témakörében. Nélküle már több mint egy évtizede (a Politikai Évkönyvek megszűnése óta) szisztematikus tudományos kontroll nélkül működtek volna az államhatalom vezetői. Az egykori piarista diák, aki élete során összesen hat baloldali kabinetnek dolgozott, nem feltétlenül bánt kesztyűs kézzel 1990 után az egymást követő miniszterelnökökkel.

Orbán Viktorról már az alaptörvény elfogadása idején úgy nyilatkozott, hogy egy nagy államférfi és egy balkáni lótolvaj mentalitása keveredik a személyében.

Sárközy hosszú évek óta konszolidált kormányzást javasolt Magyarországon, ám ennek eljövetelét nem sikerült kivárnia.”

Professzorkám a VIP-páholyban

Végül néhány sor Lengyel Lászlótól:
„Parlamenti államtitkárként aktívan részt vett a rendszerváltásban, miközben rendszert váltani egyáltalán nem állt szándékában. Tökéletesen megfelelt volna neki a Teng-féle kínai modell: a felvilágosult császár és okos tanácsadóinak zárt köre. Sosem volt demokrata. A nép mindig rosszul és rosszakat választ. A többség csőcselék. A választás ostobaság, eredménye: populista néptribun vagy könyörtelen diktátor. Maga a rendszerváltás nagy csalódása és sérelme volt. A rendszerváltók nem tartottak igényt rá. Sőt, vádak érték a spontán privatizáció miatt. Antall József kétségtelenül benne látta azt a keresztény középosztályt és tehetségét eláruló Mefisztót, aki nevetve a rosszra csábított és a rendszerváltás tiszta ügyét bepiszkította. Sárközy egyetlen embert gyűlölt szívből, Antall Józsefet: ‘Személyesen segítek kivinni az asztalát a parlamenti szobájából!’
…
Mindent tudott az államról, amit tudni érdemes. Ha tudni akartad, mit terveznek az autokraták, Sárközyt kellett hallgatnod.

Egyik fájdalma volt, hogy Orbán mindent felhasznált az ötletei közül, tökéletesre és megdönthetetlenre gyalulta központosított és összpontosított államát – közreműködése nélkül.

A másik, talán még fájdalmasabb, hogy a megvalósult modellről kiderült, kiválóan alkalmas a hatalom megtartására, de nem kormányoz, nem visz előre. Utolsó nagy elemzései az Orbán-rendszer működéséről egyszerre zengték a tökéletesen összerakott kormányzás dicsőségét és e kormányzás, a hatalom túlburjánzásának gúnyos leszólását.

Igazi Falstaff volt. Imádott élni. Enni és inni, Thaiföldre várni. Diákjaival és hokisokkal kocsmákban hajnalig ordítozni. Remek tanár volt, az életre tanított. Szeretett meccsre járni. Igazi tréfacsináló volt.

Lacikám, nem igaz, hogy a pénznek nincs szaga. Illata van. A nagyon sok pénznek egyenesen bódító az illata!

– suttogta vihogva egyik utolsó beszélgetésünkkor. Belül kell maradni, fel kell szállni a magánrepülőre, be kell menni a VIP-páholyba. Orbán bohócának lenni: professzorkám. „