Connect with us

Koronavírus

Napi koronavírus-infó Dél-Koreából – 2020.02.20.

virus
Megosztás

Eugenia S. Lee, Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről.

Nos, Deguban beindult a koronavírus, már 104 betegünk van,

és egyre csak szaporodnak. Kína már megint módosította a betegek létszámát, most úgy a negyedére. Eszükbe jut, felviszik, meggondolják magukat, leviszik.. Sajnos az emberek ettől még meghalnak ebben a nyavalyában. Eddig is tudtuk, de most ki is mondták, hogy ez a vírus erősebb, mint a MERS, erősebb, mint a SARS, nehezen, és lassan gyógyul, aki beteg lesz, egy jelentős részük viszont szinte teljesen tünetmentesen fertőz.

A tüdőgyulladásból többnyire nagyon hirtelen lesz keringés összeomlás,

és abba szoktak belehalni, vagy szívrohamba. Koreában van egy halott, ma lett, 20 éve intézetben ápolt elmebeteg férfi. A halála után mutatták ki a vírust a szervezetében, mindazonáltal a halál pontos okát még vizsgálják.

Koreában, délkeleten, és Szöul vonzáskörzetében van egy – egy góc,

Csungcsannámdóban, abban a megyében, ahol mi lakunk, még nincs megbetegedés, de körbe vagyunk véve vele. Nincs semmi pánik vagy hasonló, legalább is itt biztos nincs, de ahogy látom Degu is nyugodt, bezárták azt a templomot egy időre, ahol sok lett a beteg, meg az emberek ha nem muszáj, nagyon nem mozognak, de ez az egész országban így van.

Koreában egyértelműen kitört a járvány, immár Kínától függetlenül.

Jöttünk fel a liften velünk együtt egy tekpe sofőr,

aki több lakás elé is letette a rendelt árut. Szóba elegyedtünk vele, hogy több e a munkája, mint máskor, mert mi azt hallottuk a hírekben, hogy több a rendelés, mert az emberek nem akarnak olyan helyre menni, ahol sok más ember is van, hogy ne fertőződjenek meg. Mondta, hogy igen, ő is így tudja, de nem itt, ide még a koronavírus sem akar jönni, utalt ezzel arra, hogy a minisztériumok leköltöztetésével ide kényszerült egy csomó állami hivatalnok, akik egyébként szöuliak. Mindenesetre jót nevettünk.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük