Connect with us

Koronavírus

A napi koronavírus-infó Dél-Koreából – 2020.02.19.

virus
Megosztás

Eugenia S. Lee, Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről.

Kína

A kínai számadatok mindenki számára elérhetőek, azokat nem citálom ide, igazak, vagy sem, ez van. Egy dolog került ki véletlenül onnan, az, hogy a kínai kormány eddig azt állította, hogy az egészségügyi dolgozók számát az eredeti 300 főről 1100 főre emelte, de valaki véletlenül a napokban az igazat írta be, így kiderült, hogy 3500 főt küldtek más régiókból, csak Uhánba. Ezt a YTN koreai hírügynökség közölte, miután a Kínai kormány elismerte, a koreai külügyminisztérium kérdésére válaszul. A kommentár hivatalosan az volt, hogy érdekes bakugrásokat végeznek a kínai kormány számai. A szakértő azt nyilatkozta, hogy eltitkolni az ápoló személyzet számát akkor van értelme, ha abból arra lehet következtetni, hogy a betegek száma több, mint a bevallott.

Japán

A mai nap folyamán is találtak a cruise – on több, mint 70 beteget, az utasokat, akik ebben a pillanatban (még) nem betegek, egyszerűen szélnek eresztették, mondván, hogy lejárt az eredetileg kiszabott két hét karantén. Hoztak egy rakás buszt, elvitték őket egy közeli állomásra, aztán ment, ki merre látott. Japánban 700 körül van a betegek száma per pillanat. Ebben, a cruise, beteg utasai is benne vannak. A koreai szakértők óvatosan bár, de bírálják Japánt, azt mondják, hogy létrehoztak egy hajónyi méretű Petri csészét, és most kiengedik a tenyészetet, de ők eddig sem törték össze magukat a védekezés terén, gondolom a természetes szelekcióra bízzák a dolgot..

WHO

A szervezet viccesen működik, ma például bejelentették, hogy nem utazik tőlük vizsgáló csoport Kínába, majd Kína ad adatokat magától.

Korea

Csak ma, húsz új (!) beteg lett. A 28. és a 29. 30. 31. beteg és Kína között már áttételes kapcsolat sincs. A 31. beteg, egy 61 éves nő, Degu 대구(Daegu) városban betegedett meg, tíz napja. Náthás lett, elment orvoshoz, aztán megint, mert nem lett jobban, közben járt enni, kávézni, vásárolni, gyógyszertárban, hatalmas mennyiségű embert befogadó templomban, istentiszteleten, kétszer is. Végül, csak nem javult, befektették, a CT kimutatta, hogy tüdőgyulladása van. El akarták rajta végezni a tesztet, de megtagadta, mondván, hogy soha nem találkozott beteggel, sem kínaival, nem a fővárosban él, ugyan minek a teszt. Kért gyógyszert, kiváltotta, hazament. Tegnapra olyan rosszul lett, hogy muszáj volt mentőt hívni, természetesen pozitív lett a tesztje. Jó, elvitték, karantén etc.

Igen ám de a sok templomosból közben megfertőzött 19-et

Erre mondják, hogy „szuper fertőző góc” . Ez lehet ember is, de hely is, ennek a kritériuma, hogy egy időben 5, vagy annál több fertőzött legyen a „szuper góc” által. Tőle függetlenül, 3 új beteg lett ma, egyiknek sincs semmilyen kapcsolata Kínával még áttételesen sem. Az egyik, egy szöuli, 70 év feletti úr, ő is igen aktívan mozgott az elmúlt napokban, vérnyomás problémával fordult éjjel egy szöuli nagy kórház sürgősségi részlegéhez, ott kiderült, hogy tüdőgyulladása van, majd rövid úton az is, hogy a 19CoV okozta. Nosza, karantén, stb. majd a sürgősségit kiürítették, fertőtlenítés, kórház zárlat. Egy 11 éves kislány, 17 nappal ezelőtt találkozott egy rokonával, aki azt megelőzően találkozott valakivel, aki járt Kínában. A gyermek a szüleivel volt, mikor a rokonnal ebédeltek. Mindkét szülő beteg már, de a gyerek tesztje negatív lett, majd tünetei lettek, ismét letesztelték, ezúttal pozitív. Az anyukája mellé szállították gyógyulni. Viszont itt ugye borul a két hét, a gyerek ma lett beteg, a közös ebéd 17 nappal ezelőtt történt.

A szakértő azt mondta, hogy Koreában a második fokozatba lép a járványvédelem,

mert a legutóbbi 23 beteg nem köthető Kínához. Úgyhogy mostantól fogva a betegek mozgását ellenőrzik, mint eddig, fertőtlenítenek, mint eddig, de azért, hogy a további fertőzöttek mihamarabb orvosi ellátást kaphassanak, így a lehető legkisebbre csökkentsék a halálozást. Ez kicsit meglepő kijelentés volt, mivel eddig koreai áldozata nincs az új vírusnak. Csak ma, több, mint tíz, nagy kórház sűrgősségi osztályát kellett bezárni átmenetileg, de ez óhatatlanul azt jelenti, hogy máshol zsúfoltság lesz. A Hyundai gyár épp, hogy csak elindult a kényszer szünet után, majd ismét leállt, mert nem szállít Kína kábelt, ami szükséges a gyártáshoz. A Kia szintén, több más beszállító is a kínai gyártmányú rész alkatrészek hiánya okán kényszer szünetet tart. Lassan az ország összes óvodája, és bölcsődéje bezár.

A kiesett munkabér helyett, az állam rendkívüli juttatásban részesíti a családokat

Négy fős család esetén havi 2000 euró körüli összeget adnak ha az egyik szülő kiesik a munkából, valami módon az új betegséggel összefüggésben. A hirtelen megemelkedett beteg szám, és a március elsejei tanév kezdet okán a kormány új intézkedések bevezetésére készül. Ebben a tanévben 70.000 kínai diák lesz elsős valamelyik koreai egyetemen. Mindennek ellenére a szakmai világ el van bűvölve mindattól, amit Korea tesz a járvány megfékezésére érdekében.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük