Kerítésen innen
Schmidt Mária szerint Horthy adta vissza a magyarok önbecsülését
Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia a Magyar Nemzeti Múzeumban hétfőn. Schmidt Mária előadásának középpontjában Horthy Miklóst csak úgy emlegette, mint a nemzet önbecsülésének újjáélesztőjét. Arra nem tért ki, hogy ezt a zsidótörvények bevezetéséből, esetleg a 3 millió koldus országa titulus eléréséből, vagy a magyar-magyar közti faji megkülönböztetés elterjesztéséből következtette-e ki.
Horthy, mint nemzeti hős?
Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában többek között azt emelte ki:
az első világháború célja az volt, hogy eldöntsék, ki Európa ura. A nagy háború mindent megváltoztatott, mindent megkérdőjelezett, de semmit sem oldott meg.
Beszélt Horthyról is:
visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére
– mutatott rá a történész.
A 20. században a magyarság elvesztett két világháborút és a hidegháborút, még is győztesként léphetett a következő századba, mert szabad és független
– zárta előadását Schmidt Mária.
Juszt László: kollektív bűnösség nincs, de egyéni felelősség van. Például Horthyé..
Egy olvasói vélemény:
„Sokszor elgondolkodom azon, hogy mit szólna Nagyapám a nemzeti önbecsülésről, aki Piavénél hagyta fél szemét, a lábát ellőtték, de repeszekkel kitömve megúszta. De mit szólna ugyanehhez négy nagybátyám, akik a Don kanyarban álmodják a nemzeti önbecsülést. Apám, aki legkisebb fiúként vonult be, de csak Szolyváig jutott, onnan visszavonulás az oroszok elől, nos, az Ő véleményét ismerem: ha van Isten, mindkét kezével verje Horthyt és azokat, akik idegen érdekekért vágóhídra hajtották a húszas és negyvenes évek ifjúságát.”
Szabó Tímea közösségi oldalán az alábbiakat fűzte a hírhez:
Az agyam eldobom. Óbudai képviselőnk, Béres András kiválóan megfogalmazta: „A Fidesz ismét próbálja Horthyt rehabilitálni. Ez vállalhatatlan, bár sajnos érthető, mert a Fidesz hozzá hasonlóan katasztrófa felé vezeti az országot. Horthy alatt a 3 millió koldus országa lettünk, eközben a kormány Kastélyszállót építtetett hitelből. Zsidótörvényeivel megelőzte Hitlert és Mussolinit. Országlása során a magyar tudományos, kulturális és üzleti élet pótolhatatlan veszteségeket szenvedett. Egy értelmetlen háborúban feláldozta a 2. Magyar Hadsereget. Faji alapon tett különbséget magyar és magyar között és hozzájárult több mint félmillió zsidó és roma származású honfitársa meggyilkoláshoz. Bukása után egy megszállt, kirabolt, lerombolt ország maradt az utókorra, melynek lakossága durván megosztott maradt és a történelmi sebek a mai napig nem gyógyultak be teljesen. Az általa elkövetett hibák és bűnök árát a magyar emberek tömegei fizették meg.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
Pingback: A fehér ló hosszú árnyéka - Szélsőjobbos emlékezés Horthy Miklósra - Városi Kurír