A járvány teremtette helyzetet szégyentelenül kihasználja a "kormány": minden ok megvolna ahhoz, hogy tiltakozó tömegek legyenek folyamatosan az utcán, ám "veszélyhelyzet" van, s erre hivatkozhat a...
Advent második vasárnapja van, remélhetően egyre több család kucorodik össze ilyenkor és tölti meghitten, együtt az ünnepnapokat. Sajnos a saját környezetemben is ismerek olyan családot, amely...
1994 őszén, a Fidesz gyászos választási veresége után, Orbán Viktor ismét felkereste édesapámat, aki akkor a Soros Alapítvány elnöke, Soros György magyarországi képviselője volt. Korábban is...
Szokásos helyén a Magyarhírlapban idén is megjelent a mára már hagyományos adventi Kövér László interjú, benne mindazzal amit évek óta szajkóz a házelnök. Egy szó mint...
Micsoda mázli! Orbán Viktorhoz bespacírozott egy úriember a fiával -persze, mert az úgy van, hogy a halandó gondol egyet és máris a kordonvédett Karmelita "Orbántermében találja...
Orbán Viktor talán legelkötelezettebb híve Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója újabb világhírű "ellenségre" vetette rá magát.
A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy...
Itt van - "példának okádék" - a "gyermekvédelminek" hazudott "törvényhez" kapcsolt, a "parlament" által megszavazott "népszavazás". Vajon jogállami lett pusztán attól, hogy megszavazták? Vagy a demokratikus,...
Az ellenzék jelenti a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatot, amely Magyarországot ma fenyegeti – legalábbis ez következik Kövér László napokban nyilvánosságra került tavalyi beszédéből. Vagyis – ha jól...