Az unió hétéves költségvetéséből Magyarországnak járó pénzek egy részét, három operatív program – az energetikai és környezetvédelmi, a közlekedési és a területfejlesztési – 65 százalékának befagyasztásáról...
Amit eddig sejtettünk, arról már papírjuk is van: egy hazug lejárató kampány keretében kormánytagok és fideszes politikusok bűncselekményhez asszisztáltak. Ezért jogállamban a szégyennél több jár… -...
Az Action for Democracy határozottan elutasítja, hogy a magyar kormány "politikai célok szolgálatába állította a titkosszolgálatokat", amikor szervezetük magyarországi aktivitását figyeltették meg.
Szijjártó Péter nagy buzgalommal igyekszik meghekkelni szinte az elfogadással egy időben az EP határozatát Ukrajna 2023-as megsegítéséről.
Elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely elégtelennek minősíti a magyar kormány vállalásait, amelyeket a kondicionalitási eljárásban tett az uniós pénzek megszerzéséért. A szavazáson 573...
Egy éve annak, hogy Orbánék annyira fontosnak tartották, hogy elzárják a “Norvég Alap” pénzcsapját a civilek elől, hogy szétizmozták a tárgyalásokat, aminek következtében aztán ugrott a...
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a vita során elmondott felszólalásában "beteges politikai elvakultságnak" nevezte, hogy az EP a világjárvány, a gazdasági válság, az...
A magyar kormány (Orbán egy-két minisztere) heroikus küzdelmeket imitál Brüsszelben, hogy a közvéleményt elkápráztassa a magyar juss hazahozatalával. Más országok esetében ez napi rutin, Magyarország viszont...
Emlékeznek még, hogy 4 hónappal ezelőtt Orbán Viktor az Egyesült Államokban, Dallasban az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC) mondott megnyitóbeszédet, amiről a hazai sajtó tőle...