Olvasom, hogy a Parlamenti Őrség, azaz Kövér László 400 fős, nem is olyan mini hadserege újra fegyvereket vásárolt. Többek között több kilométerre hordó mesterlövész puskát (állítólag...
2021-ben létezik egy ország Európa közepén, az Unió tagjaként, amelyiknek a közpénzből eltartott közrádiója műsorvezetője megengedheti magának, hogy nettó hazugságot közöljön tényként és ennek a közalkalmazottnak...
Napok óta gondolkodom, hogyan tudnék eleget tenni a miniszterelnök október 23-i felhívásának. Isten bizony, a jószándék megvan bennem. A parancs úgy szólt: "Ha eljön az idő,...
Nyakunkon egy újabb ünnep, újabb félremagyarázási lehetősséggel a politikának -amit persze ki nem hagynának- ebben a fogat összeszorító fene nagy akarásban ami a csendes emlékezés helyét...
Az természetes, hogy ilyenkor örül és ünnepel az, aki bármilyen okból a nyertesre szavazott. És dühös vagy szomorú, aki az előválasztás győztesének mást szeretett volna. Helye...
Nyugdíjasok letudva, kik is jöhetnének a sorban, mint a Fidesz számára eddig bevehetetlen fiatalság. Tanulva az internetadó belebegtetésekor megmozduló fiatal tömeget, úgy döntöttek a nem túl...
Ez az írás nem a jelöltekről szól, hanem rólunk, akik választani akarunk köztünk. Sokban változtunk, mások lettünk, mint ahogy el szokták könyvelni. Például megfiatalodtunk - sajnos...
A küldetéstudatos emberek, főként ha politikusok vagy/és vallási igehirdetők, azért veszélyesek, mert minden áron boldoggá akarnak bennünket tenni a maguk egyedül helyesnek tartott módján - akkor...
Nem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét,...